eur:
389.07
usd:
361.94
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Szekeres: a Fidesz nagygyűlése lett volna a legnagyobb kockázat

Sem ok, sem indok nincs a miniszterelnök cseréjére - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában. A honvédelmi miniszter hozzátette: méretei miatt lett volna kiemelten kockázatos a Fidesz szombatra tervezett nagygyűlése.

Az MSZP elnökhelyettese kijelentette: nem cserélik le a miniszterelnököt, mert egyetértenek a programjával, és azt Gyurcsány Ferenc vezetésével viszik végig.

Sem ok, sem indok nincs a miniszterelnök-cserére, a kormányon, a szocialista frakción belül, valamint a szabaddemokraták körében is teljes Gyurcsány Ferenc támogatottsága - hangsúlyozta Szekeres Imre.

Nincs dolga a honvédségnek

A honvédelmi miniszter közölte: a jelenlegi helyzetben nincs ok a honvédség bevetésére, az ország belső biztonságát a rendőrség és a rendvédelmi szervek biztosítják.

Az alkotmány szerint a honvédség egyébként is csak rendkívüli-, vagy szükségállapot idején vethető be belföldi rendteremtési célra - hangsúlyozta a miniszter.

Túl nagy lett volna a gyűlés

A politikus szerint a Fidesz nagygyűlése azért jelentett nagyobb biztonsági kockázatot a kisebb pártokénál, mert a legnagyobb ellenzéki párt rendezvényére százezres tömeget vártak a szervezők.

Szekeres Imre elmondta: egy ekkora tömeg biztonságát nem lehet garantálni.

A Fidesz vezetői csütörtökön jelentették be, hogy csak az önkormányzati választás után tartják meg a párt szombatra tervezett budapesti nagygyűlését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

Aréna
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megindult a dollár, este is gyengül a forint

Megindult a dollár, este is gyengül a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×