Nyitókép: A koronavírus-járvány miatt fertőtlenítenek egy iskolát a brazil fővárosban, Brasíliában 2020. július 30-án. (MTI/EPA/EFE/Andre Borges)

A koronavírus-járvány összes csütörtöki híre egy helyen

Infostart
2020. augusztus 27. 09:40
Épp a tanévkezdés előtt lobban be újra a járvány, van, ahol halasztják is a kezdést. Csütörtökön is percről percre követjük a járvány terjedését.
2020.08.27. 21:16

Rudolf Péter: jelenleg biztonságosabb hely alig akad a Vígszínháznál

A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután kiderült, hogy a társulat egyik fiatal, külsős művészének pozitív lett a koronavírus-tesztje. Rudolf Péter igazgató az InfoRádiónak elmondta, a színház összes dolgozója jól van, szeptember 4-től várják a közönséget.

2020.08.27. 20:30

A spanyol iskolákban hatéves kortól kötelező lesz a maszkviselet az új tanévben

Aa illetékes tárcavezetők és a tartományok vezetői videókonferencián állapodtak meg a koronavírus elleni védekezés egységes kereteiről az oktatási intézményekben. A szeptemberben induló tanévben a személyes iskolai oktatás az elsődleges minden évfolyamon, de ebben előnyt élvez a tankötelezett, azaz a 16 év alatti korosztály. A szabályok szerint az intézményekben törekedni kell a legkevesebb másfél méteres távolság tartására egymástól, csökkenteni kell a kapcsolattartást a különböző osztályok, tanulócsoportok között. Tanítás előtt a diákok és tanárok testhőmérsékletét is meg kell mérni, de a tartományok maguk döntik el, hogy azt az intézmény végzi-e vagy elfogadják az otthon mért eredményeket. Az elfogadott útmutató gyakori, naponta legalább ötszöri kézmosást ír elő a tantermek sűrű szellőztetése mellett. Fokozni kell az oktatási intézmények takarítását, főleg a mosdókban és a közös használatú helyiségekben. Az egészségügyi szabályokból a tanárok és a diákok is képzést kapnak. Ha egy osztályban fertőzést igazolnak, a csoport minden tagja karanténba kerül. Az iskola csak akkor zár be, ha ellenőrizhetetlenné válna a fertőzés terjedése az intézményben. A tartományok rendkívüli helyzetben kezdeményezhetik területükön a diákok jelenlétében zajló oktatás felfüggesztését.

2020.08.27. 20:04

Magyar válogatott sportolók fertőződtek meg koronavírussal

A magyar birkózóválogatott négy tagjáról van szó, akiket a szövetség (MBSZ) csütörtöki közleményében nem nevesítettek.

2020.08.27. 20:00

Megugrottak a számok, szigorít Németország

A fertőzések számának emelkedése miatt megszakítják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások visszavonását Németországban.

2020.08.27. 19:41

Bundesliga - Angela Merkel zárt kapus meccseket javasol az év végéig

A nagy tömegeket vonzó sportrendezvények lebonyolítására vonatkozó tiltásnak a kancellár szerint az év végéig érvényben kellene maradnia. Az ezzel kapcsolatos csütörtöki egyeztetésen Horst Seehofer belügyminiszter viszont úgy vélekedett, korlátozott számban be lehetne engedni szurkolókat a bajnoki futballmeccsekre. A kancellár végül abban állapodott meg a tartományi miniszterelnökökkel, hogy munkacsoportot állítanak fel, amelynek az lesz a feladata, hogy október végéig kidolgozza az országos sporteseményekre a nézők beengedésének feltételeit, körülményeit. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Bundesliga-meccseket addig az időpontig biztosan zárt kapuk mögött rendezik meg. Az olyan nagy eseményeket, amelyeken lehetetlen a kontaktkövetés és a higiéniai követelmények betartása, legalább az év végéig nem rendezhetik meg.

Az Angela Merkel által megfogalmazott javaslat nemcsak a labdarúgásra, hanem a kézilabdára, a kosárlabdára és a jégkorongra is vonatkozik,

ugyanakkor kivételt jelenthetnek azok a régiók, amelyekben nagyon alacsony a fertőzések száma. Ezekben az esetekben a javaslat szerint biztosítani kell azt, hogy a nézők csak az adott régióból vagy legfeljebb a környező tartományokból érkezzenek. Erre a Német Labdarúgó Liga (DFL) már kifejlesztett egy rendszert, amellyel személyre szabott belépőjegyek igényelhetők.

2020.08.27. 18:31

HÖOK: nagyobb a fertőzöttség az egyetemisták körében, mint korábban

Akár a tervezett intézkedések szigorítására is szükség lehet ősszel – mondta az InfoRádiónak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának sajtófőnöke. A Corvinus, a Szent István és a Pécsi Tudományegyetem gólyatáborában is találtak koronavírusos diákokat.

2020.08.27. 18:31

Újabb államtitkárok kényszerültek itthon karanténba

A politikusok egy hétvégi rendezvényen találkoztak Hollik Istvánnal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával, akinél később koronavírus-fertőzést mutattak ki.

2020.08.27. 18:01

Háromszázmillió adag oltóanyagról szerződött az Európai Bizottság

A brüsszeli testület 27 uniós tagállam nevében írt alá szerződést az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyárral a koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről.

2020.08.27. 17:31

Új kedvelt régióban szigorítanak, nem lassít a járvány Horvátországban

Ismét háromszáz fölött az új napi esetek száma Horvátországban. A járványhelyzet alakulása miatt Dubrovnik-Neretva megyére is korlátozásokat vezetnek be.

2020.08.27. 16:13

Kiderült, karanténba kényszerül-e Orbán Viktor

Megszólalt az ügyben Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtófőnöke.

2020.08.27. 15:30

Átszervezésre kényszerülhet az Európai Bizottság elnöke

Ursula von der Leyen fontos területen kell lépnie.

2020.08.27. 14:58

Egészségügy: fontos döntéseket hozott a főváros

Kétmilliárd forintot szavazott meg ülésén a daganatszűrések várólistájának csökkentésére a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők egyhangúlag támogatták a javaslatot, amelynek köszönhetően októbertől tíz napon belül megszülethet az érintett páciensek diagnózisa Budapesten. Az ehhez szükséges pénzt az állam biztosítja.

2020.08.27. 14:45

Bezártak egy óvodát Törökbálinton, megfertőződött egy dolgozó

A polgármester a Facebookon jelentette be, hogy csütörtökön bezár az intézmény.

2020.08.27. 14:32

Magas István elmagyarázza, mitől függ egy ország "kelfeljancsi-képessége"

A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint mindenkinek el kell hinnie, hogy holnap és holnapután is lesz jövedelme, az államoknak pedig figyelni kell a nemzetközi példákat.

2020.08.27. 14:22

Varga Judit is karanténban

Fertőzésre utaló jeleket nem tapasztal magán az igazságügyi miniszter.

2020.08.27. 14:05

Továbbra is drámai a helyzet Ukrajnában

Változatlanul gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány, csaknem kétezer új beteget jelentettek, és az elmúlt napon rekordszámú, 49 haláleset történt.

2020.08.27. 12:58

Pirosra váltott a pozsonyi koronavírus-jelző, súlyos szigorítások jönnek

A szlovák főváros járványügyi szakemberei a friss adatokon végzett alapos vizsgálataik után megállapították, hogy a város epidemiológiai fázist jelölő Covid-19 jelzőlámpája piros színűre kell, hogy váltson. Pozsonyban több megelőző intézkedést vezetnek be, a gazdasági miniszter szerint ugyanakkor nagy hiba lenne ismét bezárni a boltokat és éttermeket.

2020.08.27. 12:40

Kötelező lesz a maszk viselése az OTP-fiókokban

Szeptember 1-jétől léptet életbe új koronavírus-szabályokat a pénzintézet.

2020.08.27. 12:21

Lefújták a pécsi egyetem következő gólyatáborát, részleges távoktatás indul

Több koronavírus-fertőzéses eset miatt több tucatnyian kényszerültek házi karanténba, Sikondán és Bodajkon is történhetett fertőzés.

2020.08.27. 12:13

Koronavírusos lett a Fidesz kommunikációs igazgatója

HollIk István a hét elején lett rosszul, és a Tranzit fesztiválhoz közeledve kért tesztelést.

2020.08.27. 11:58

Sokkal jobb most albérlőnek "állni", mint tavaly ilyenkor

Túlkínálat van, az airbnb-s lakások ugyanis megjelentek a hosszú távú piacon. És más hatás is van.

2020.08.27. 11:48

Minden negyedik halálos áldozat idősotthon lakója volt

A járvány kezdete óta 142 az idősotthonban koronavírussal fertőzött elhunytak száma.

2020.08.27. 11:25

Több ezer külföldi érkezhet Budapestre

Újabb részletek derültek ki az Európai Szuperkupáról.

2020.08.27. 11:15

Közeledik az óra: újabb korlátozó intézkedések bejelentésére készül a kormány

Már azt is tudni, mikor. Elsősorban a beutazás lesz nehezebb, de az eddigi szabályok szigorúbb betartatására is szükség lesz.

2020.08.27. 09:40

Egyre több, környékbeli ország halasztja az iskolakezdést

Montenegró, majd Észak-Macedónia is ilyen bejelentést tett a fertőzöttadatokat látva.

2020.08.27. 09:30

Karanténban Gulyás Gergely és egy másik kormánytag

Olyan magánrendezvényen voltak, ahol az egyik résztvevő pozitív teszteredményt produkált.

2020.08.27. 09:29

Friss adatok: április óta nem volt ennyi új fertőzött Magyarországon

Nincs újabb halott, de 91 fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma csütörtökre virradóra. Ezer fölött az aktív fertőzöttek száma.

2020.08.27. 09:19

Felmérték, hogy több vagy kevesebb idő telik munkával a home office-ban

A különbség - a világátlag szerint - egész pontosan 48 és fél perc.

2020.08.27. 09:09

Kitört a járvány a Jurassic World forgatásán

Hiába minden elővigyázatosság, a koronavírus elérte a filmeseket.

2020.08.27. 09:00

Koronavírus - Fontos hírt közöltek egy eddig hatásosnak hitt gyógyszerről

A Neuenburgi Egyetem állt elő a hírrel: a hidroxiklorokin nem hat.

2020.08.27. 08:29

Berobbant a Balaton, és szeptemberben sem fékez

A márciusi leállás után a vártnál is jobb eredményt hozott az idei nyár a Balatonon. A Magyar Turisztikai Ügynökség most megnyújtaná a szezont, így a tó körüli egyéb lehetőséget bemutató kampányt indított.

2020.08.27. 08:28

Távozik tisztségéből az Európai Unió kereskedelmi biztosa

Phil Hogan a járványügyi előírások - hazájában, Írországban történt - megsértése miatt döntött így.