eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Erős magyar jelenlét a Frankfurti Könyvvásáron

Frankfurtban megnyílt a világ legnagyobb irodalmi seregszemléje, a Nemzetközi Könyvvásár, ahol hétezernél is több kül- és belföldi kiadó mutatja be könyveit. A Frankfurti Könyvvásár idei vendége India, de Magyarország is reprezentatív bemutatóval vesz részt.

A könyv iránti érdeklődés fokozatos élénkülése jelentősen érezteti hatását a világ legrangosabb irodalmi vásárán is, amelyen 7272 kiállító vesz rész, megdöntve minden korábbi rekordot. A könyvvásár szervezői főleg annak örülnek, hogy ezúttal a korábbinál jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat a kis- és közepes méretű kiadók.

Jelentősen emelkedett az ázsiai résztvevők száma, Kína például idén kétszer akkora sátorban állít ki, mint tavaly, amit jórészt annak tudnak be, hogy jövőre a Kínai Népköztársaság lesz a könyvvásár díszvendége.

Idén ezt a megtisztelő címet India kapta, így a német külügyminiszter az indiai művelődésügyi miniszter társaságában nyitotta meg a sorrendben 58. Frankfurti Könyvvásárt. Idén az egyik súlypont a digitalizálás, ami online könyvtárak létrehozását teszi lehetővé.

Kettős magyar arculat

Magyarország kettős tematikával jelentkezik Frankfurtban. Egyrészt az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójával kapcsolatos kiadványok szerepelnek az előtérben, másrészt pedig a Németországban tartott magyar kulturális év keretében a kortárs irodalomról igyekeznek átfogó képet nyújtani.

Ennek keretében két német nyelvű könyv bemutatására kerül sor a vásárnap estig nyitva tartó irodalmi seregszemlén: az egyik Rainer M. László Nagy Imréről szóló kötete, a másikban magyar írók, köztük Dalos György, Esterházy Péter és Kertész Imre vallanak a német főváros, Berlin iránti érzelmeikről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×