eur:
388.79
usd:
362.01
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Tovább ijesztgetik egymást az amerikaiak és az oroszok

Egy tejszállító fenyegeti Oroszországot - élcelődött az egyik orosz internetes portál azt követően, hogy befutott egy grúz kikötőbe a földközi-tengeri amerikai flotta zászlóshajója, amely egyebek mellett élelmiszert szállít. Közben Dick Cheney amerikai elnök ukrajnai látogatásával próbálja támogatni a regionális szövetségeseket. Akkor is, ha éppen érkezése előtt, és külpolitikai okok miatt bomlott fel az ukrán kormánykoalíció.

A nagyhatalmi szembenállás újabb fejleményeként a részben még mindig orosz ellenőrzés alatt álló grúziai Poti kikötő előtt vetett horgonyt az amerikai földközi-tengeri, azaz a Hatodik Flotta zászlóshajója, a Mount Whitney. A hajó hivatalosan több tonna élelmiszert hozott, az oroszok szerint azonban a Fekete-tengeren megjelent NATO-hajókat fogja koordinálni.

Bár az oroszok még a kikötőben vannak, az amerikaiak határozottan közölték: nem hagyják, hogy átvizsgálják a szállítmányt, mert harmadik ország területén tartózkodnak. Az orosz sajtóban felvetették, hogy az amerikai hajók fegyvereket is hozhattak, mivel az "ilyen osztályú hadihajók nem tudnak nagy mennyiségű segélyt szállítani". A fegyver csempészetének azonban nem sok értelme van, mivel Washington értésre adta: segít újra felfegyverezni szövetségesét.

Gondok Ukrajnában

A Bush-kormányzat közben diplomáciai úton is folytatja a próbálkozásokat, hogy gátat szabjon Moszkva térségbeli befolyásának. A Grúziából Ukrajnába látogató Dick Cheney alelnök azt mondta: Washington különösen érdekelt Ukrajna biztonságában, és támogatja, hogy Kijevet felvegyék a NATO-ba. Az alelnök hozzátette: az ukránoknak joguk van úgy élni, hogy ne fenyegesse őket önkényuralom, gazdasági zsarolás, katonai megszállás és nyomásgyakorlás.

Dick Cheney találkozott Viktor Juscsenko ukrán elnökkel, aki hozzá hasonlóan a dél-oszétiai és grúziai orosz akció egyik legvehemensebb bírálója. Előzőleg tárgyalt Julija Timosenko miniszterelnökkel is, többek között az orosz forrásoktól független energiaszállítási útvonalakról.

A vizitre azonban rányomta bélyegét az ukrán politikai válság. Az ukrán kormány épp a látogatás előtt omlott össze. A két korábbi szövetséges, Juscsenko és Timosenko pártjai azért szakítottak, mert Timosenko képviselői nem voltak hajlandók a parlamentben elítélni a grúziai orosz akciót. A korábban oroszellenességéről ismert Timosenko visszafogottan nyilatkozott a grúziai háborút követő napokban, amiért az elnök és emberei élesen bírálták.

Ellenfelei szerint Julija Timosenko a NATO-tagság miatt erősen megosztott Ukrajna oroszajkú politikusaihoz közeledve akarja biztosítani, hogy két év múlva ő legyen a legesélyesebb jelölt az elnökválasztásokon. Például az oroszajkúak által támogatott Régiók Pártjával az elnöki jogkör megnyirbálására szavazott.

Dick Cheney látogatása így csak a gyors NATO- és EU-tagságról álmodó Viktor Juscsenkónak jelenthet valamiféle támogatást a politikailag kettészakadó országban.

Moszkvában közben a Duma külügyi bizottságának elnöke, Konsztantyin Koszacsov azzal vádolta meg az amerikai alelnököt, hogy "oroszellenes tengelyt" akar létrehozni. "Cheney állt a volt szovjet területen lezajlott összes közelmúltbeli esemény hátterében" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Példátlan, ami a magyar munkahelyeken zajlik: két kőkemény generációs kihívással nézünk szembe

Példátlan, ami a magyar munkahelyeken zajlik: két kőkemény generációs kihívással nézünk szembe

"A fiatalokat nem lehet egy eszközzel „megszerelni”, hogy ugyanúgy viselkedjenek, meg akarjanak halni a munkában, mint mi. Erre nincs eszköz, hanem csak szemüveg" - mondja Steigervald Krisztián generációkutató. Globális kultúraváltás történt: megváltozott a munkához való hozzáállás, és különösen a munkára való nevelés szokásai. A generációk közötti különbségek begyűrűznek a munkahelyekre, ráadásul a generáció-menedzsment egyszerre két nehéz feladattal néz szembe: a 30 év alattiak és az 55 év felettiek integrálásával. Az IT-szektorban, a technológiai váltásban is megfigyelhető, hogy a különböző érettségi szintű technológiák ugyanúgy, ahogy a társadalmi generációk, a mai napig egymással párhuzamosan élnek - teszi hozzá Mádi Gábor, a Shiwaforce CIO-ja. A témával június 11-ei Financial IT konferenciánkon is foglalkozunk. Részletek és regisztráció itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×