eur:
388.74
usd:
361.96
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

A külföldi áruk bojkottja elsősorban a kínaiakat sújtaná

Az olimpiai láng körüli tiltakozásokat követő kínai reakció árthat a kínai áruk importjának - figyelmeztetnek európai üzleti vezetők. Több kínai városban a helyi nacionalisták a francia termékek bojkottjára szólítottak fel, az olimpiai staféta párizsi szakaszán történtek miatt.

Az egyetemisták és a fiatal középosztály által látogatott internetes fórumokat egy hete elöntötték a francia áruk bojkottjára szólító felhívások és a nyugati médiának címzett éles bírálatok. Jörg Wüttke, az Európai Kereskedelmi Kamar kínai tagozatának elnöke azt monda: a nagyszabású bojkott csak a kínai dolgozóknak és cégeknek ártana, Európában pedig hasonló tiltakozó akciókra lehetne számítani. Ezeket valószínűleg nem kéne nagyon bátorítani.

A Le Figaro című francia napilap néhány napja felvetette, a Kína elleni demonstrációkat kevésbé a Tibettel való szolidaritás, és inkább a "Made in China" márkajegy elleni európai félelem - sőt, burkolt rasszizmus motiválhatja.

Jörg Wüttke szerint, ha a kínai fogyasztók bojkottot hirdetnek, akkor azt bizonyosan ellencsapás fogja kísérni, és nem tudni, hogyan lehetne csitítani a feszültséget.

Miként az Inforádió is beszámolt róla, több kínai városban is tüntetők vették körbe a Carrefour francia szupermarketlánc helyi üzleteit. Egyes jelentések szerint az egyik déli városban megtámadtak egy Carrefour üzletből kifelé igyekvő amerikai tanárt, akit a rendőröknek kellett megmenteniük.

Hackertámadás érhette a honlapot

Az internetes fórumokon több változat is kering az esetről. A pekingi amerikai nagykövetség nem volt hajlandó kommentálni az esetet. A cég kínai holnapja szerdán "karbantartás" alatt állt, tudósítók szerint a honlapot nyilvánvalóan hackertámadás bénította meg.

Közben a külföldi megítélése miatt továbbra is aggódó kínai kormánynak is elege lett a tiltakozásokból: a külügyi szóvivő például elmondta: nem értenek együtt a radikális tiltakozók fellépésével. Peking emellett üdvözölte, hogy Franciaország lépéseket tett a viszony javítására.

A kínai sajtó megjegyezte, hogy a Carrefour-áruk 95 százalékát helyi, kínai dolgozók állítják elő. A francia cég 40 ezer kínai dolgozót alkalmaz, és erre figyelmeztetett az európai kamara főtitkára Michael O'Sullivan is.

Kínában a népi nacionalizmus fellángolására már korábban is volt példa: a belgrádi kínai követség 1999-es lebombázása, vagy két évvel később, egy kínai vadászgép és egy amerikai kémrepülő összeütközése után, hasonló módon, sokan az utcákra vonultak, a kormány azonban később leálííatotta a tiltakozásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×