eur:
389.13
usd:
360.72
bux:
68463.64
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Szankciókkal szorongatják a kurdokat a törökök

Az Egyesült Államok és Irak is megpróbálja elkerülni, hogy Törökország bevonuljon az észak-iraki kurd autonómia területére. Az amerikaiak közölték, hogy hírszerzési adatokat osztanak a törökökkel az irakban rejtőzködő PKK-fegyveresekről. Az irakiak pedig ellenőzőpontokat állítottak fel. Ankara ugyanis invázióval fenyeget, ha nem adják ki a területére átcsapó kurdokat.

Törökország eltökélte, hogy így-vagy úgy, de felszámolja a PKK kurd fegyvereseinek fenyegetését. A török-iraki határ közelében közel százezer katona vonult fel és harci helikopterek kutatnak a PKK emberei után.

Ankara emellett azzal próbál nyomást gyakorolni a gerillákkal szembeni passzivitással vádolt észak-iraki kurd önkormányzatra, hogy gazdasági szankciókat vezetett be ellene.

Leállították a légiforgalmat

Így leálltak például a légijáratok. Az iraki régió az utóbbi időkben erősen függött a török élelmiszerexporttól és befektetésektől. Török vállalkozókirányították az építkezéseket és az iraki Kurdisztán áramellátásának 10 százalékát is Törökország fedezi.

Amikor tehát az iraki vezetés és az Egyesült Államok a probléma diplomáciai és nem katonai rendezésére szólította fel Törökországot, akkor az megtalálta a módját annak, hogyan gyakoroljon további nyomást a kurdokra.

Az iraki kurdok gazdaságilag a törökökre vannak utalva

Cemil Cicek török miniszterelnökhelyettes a szankciókról döntő szerda esti kormányülés után azt mondta: azok terrorista szervezetek és az őket támogató csoportok ellen irányulnak, és nem céljuk, hogy "ártatlan embereknek okozzanak nehézségeket".

Ezzel arra utalt, hogy Törökország szerint az iraki kurd vezetés nem hajlandó fellépni a területén rejtőzködő PKK fegyveresekkel szemben. A szomszédos régió vezetése most azzal próbálta demonstrálni együttműködési készségét, hogy ellenőrzőpontokat állít fel az iraki-török határ mentén a gerillák utánpótlási útvonalainak elvágására.

Törökország tartana az önálló Kurdisztántól

A szövetségesei között egyre inkább elmérgesedő viszony különösen aggasztja az Egyesült Államokat - annál is inkább mert a hétvégén - éppen Törökországban - nemzetközi konferenciát tartanak Irak szomszédainak részvételével az ország jövőjéről. Ankara területi egységével szembeni fenyegetésként élné meg, ha Irak szétesne, mert a területén élő kurdok egy része az így létrejövő kurd államhoz akarna csatlakozni.

Bevonulás nem, kommandóakció igen?

Az amerikaiak közölték, hogy hírszerzési információkat osztanak meg a törökökkel a PKK-harcosok hollétéről. Ezzel valószínűleg az a céljuk, hogy a törökök csak akkor csapjanak le rájuk, ha megpróbálnak átjutni a határon, vagy az célzott kommandóakciókat tegyenek lehetővé - Törökország így azt állíthatná, hogy nem vonult be Észak-Irakba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fontos sávban a forint

Fontos sávban a forint

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×