eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Eltemették Sütő Andrást

A marosvásárhelyi református temetőben örök nyugalomra helyezték a szeptember 30-án, 79 éves korában Budapesten elhunyt Sütő Andrást. Az erdélyi magyar író ravatala előtt a Vártemplomban rótták le kegyeletüket az író tisztelői.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, romániai miniszterelnök-helyettes a szertartáson úgy fogalmazott: a magyar nemzet lelkét fejezte ki drámáiban, prózáiban, esszéiben Sütő András.

Az író 1927-ben született Pusztakamaráson. A nagyenyedi Református Kollégium, majd a kolozsvári Református Gimnázium diákja volt.

Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap. 1965 és 1977 között parlamenti képviselő volt, 1974-től 1982-ig a Romániai Írószövetség alelnöki posztját töltötte be.

1980-tól a Ceausescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni.

1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogromok idején fél szemére megvakult.

Az Anyám könnyű álmot ígér szerzője 1979-ben kapott Herder-díjat, 1992-ben Kossuth díjat; 1996-ban vehette át a Magyar Örökség díjat és számos más elismerésben is részesült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×