eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

"Az EU védelmet nyújtott, de reformok kellenek"

Az Európai Unió válságban betöltött védőszerepét hangsúlyozták, és a szerkezeti reformokat sürgették a Magyar Tudományos Akadémia "A gazdasági válság és az Európai Unió" című pénteki budapesti konferenciájának felszólalói.

Kovács László uniós adóügyi biztos hangsúlyozta, hogy az unió nyújtott védőernyőt tagállamainak a válság hatásainak kivédésére.

Az uniós adópolitika válságra adott válaszai közül kiemelte a kedvezményes adókulcs jobb kihasználását a munkahelyek megvédése érdekében.

Nagyobb hangsúlyt kapott az adóelkerülés üldözése is, a tét ugyanis nagy, 200-250 milliárd euró, az unió éves költségvetésének kétszerese. Az EU első körben az áfacsalások ellen lépett fel, ezt követte a megtakarítások utáni adó elkerülése elleni küzdelem - tette hozzá.

A válságra adott válaszok közé sorolta az európai gazdaság helyreállításának tervét, a nemzetközi pénzügyi rendszer szabályozásának szigorítását. Az unió Kovács László szerint gyorsan reagált azon országok intézkedéseire is, amelyek más országok kárára igyekeztek kijutni a válságból, példaként a betétbiztosítást említette.

Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, EP képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a válság nemcsak veszély, hanem esély is, túl értékes ahhoz, hogy elvesztegessük. Úgy vélte, Európa nem tett meg mindent azért, hogy a válságot felhasználja azon szerkezeti reformok megvalósítására, amelyek a versenyképességet javíthatnák. E reformok nélkül Európa potenciális növekedési rátája nagyon alacsony, 1-1,5 százalék lesz a következő időszakban - mondta Bokros Lajos.

Hozzátette: Magyarország a 2011-es uniós elnökségben akkor tud valamiféle "büszke reformer" szerepet vállalni, ha saját reformjait elindítja, és sürgeti, hogy Európa egésze a versenyképességet és a gazdaság potenciális növekedését megsokszorozó reformok irányába mozduljon el.

Az unió Demján Sándor, a VOSZ elnöke szerint nem más, mint egyes meghatározó államok önző érdekképviselete. A nagyvállalkozó úgy vélte: "ha Magyarország életben akar maradni, ugyanolyan önzően kell viselkednie, mint a franciáknak és a németeknek".

Demján Sándor emlékeztetett arra: a görögök és a spanyolok tízszer annyi felzárkózási pénzt kaptak, mint a később csatlakozók. Nem keresztényi szeretetből emelt bennünket magához az unió, hanem azért, hogy a munkaerőt ebből a térségből pótolja - mondta. Hozzátette ugyanakkor: nem unióellenes, csak úgy véli, az unióra "ráfér a reform".

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×