eur:
389.13
usd:
360.72
bux:
68463.64
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Az OMV nem adja fel: tovább tárgyal a MOL-részvényesekkel

Az OMV folytatja tárgyalásait a MOL-részvényesekkel és azok biztatóan alakulnak - derül ki Thomas Hümer szóvivő közleményéből.

Az OMV szóvivője azt írja: a független részvénytulajdonosokkal folyó tárgyalások biztatóan alakulnak és a cég a következő hetekben minden, az általuk kívánt fúzióval kapcsolatos információról tájékoztatja majd az Európai Bizottságot is, hogy Brüsszel is érdemben vizsgálhassa annak lehetőségét. Thomas Hümer azzal zárja üzenetét, hogy cége kitart szándéka mellett.

Az osztrák cég egyébként szokása szerint egy hónappal november közepén esedékes negyedéves gyorsjelentése előtt közzétette a legfontosabb működési adatait, amelyekből kiderül: több, egymástól független ok miatt az elmúlt negyedévben csökkentek a kitermelési számok.

A finomítói árrés is csökkent, ugyanis a javuló gázolaj-árrést hatását lerontotta a benzinen keletkezett kisebb nyereség.

A leányvállalatokat érintő adatok közül külön kiemelték, hogy Romániában a gázárak a tavaly év végi ezer köbméterenként 140 dollárról 200 dollárra nőttek, de még így is elmaradnak a világpiaci áraktól.

Szintén az OMV jelentette be, hogy Thomas Ruttenstorfer vezérigazgató szeptember hatodikán másfél millió euró értékben adott el OMV-részvényt, három héttel azelőtt, hogy cége nyilvánosságra hozta volna a MOL-ra tett, több feltételhez kötött 32.000 forintos vételi ajánlatát. Az ajánlat megjelenése után az OMV részvényei 5,6 százalékkal estek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fontos sávban a forint

Fontos sávban a forint

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×