eur:
389.19
usd:
362.4
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Megerősített szolgálattal készül a rendőrség a sztrájkra

A sztrájk idején is érvényesek a KRESZ szabályai, tehát a rendőrség nem nyitja meg a buszsávokat a személygépkocsik számára és a villamossíneken is tilos lesz autózni - tájékoztatta az InfoRádiót a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva közölte, hogy a forgalmasabb csomópontokban rendőrök irányítják majd a forgalmat.

A rendőrség nagy erőkkel, megerősített szolgálattal készül a pénteki, egész naposra tervezett BKV-sztrájk idején a fővárosi közlekedés biztosítására - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tafferner Éva kiemelte: óriási forgalomra számítanak a főváros utcáin, főleg reggel a bevezető, délután pedig a kivezető szakaszokon. Kifejtette: adott a közlekedési rendőrök karjelzéssel irányítják, illetve gyorsítják majd a forgalmat.

A BRFK szóvivője közölte: a rendőrség a KRESZ-szabályok fokozott betartására, körültekintő vezetésre kéri az autósokat.

A rendőrség nem tervezi sem a buszsávok megnyitását, sem pedig a villamosvonalakon való közlekedést, mert a mentők, tűzoltók és rendőrautók haladását is biztosítani kell - hangsúlyozta Tafferner Éva.

Nyugaton gyakorlottabbak

Ha pénteken elözönlik az autók a főváros útjait, az átlagos utazási idő duplájára, akár triplájára is növekedhet - mondta az InfoRádiónak a Közlekedéstudományi Intézet tagozatvezetője.

Berényi János hozzátette: a nyugati nagyvárosokban, ahol gyakrabban sztrájkolnak a közlekedési dolgozók, az emberek és a hatóságok is gyakorlottabbak, Párizsban az autósok például felveszik a megállóhelyeken várakozókat.

A szakértő hangsúlyozta: az autósoknak türelmesnek kell lenniük, lelkileg is fel kell készülniük a dugóban való, sokáig tartó araszolásra, és jó, ha visznek magukkal vizet.

Kisebbek lennének a torlódások, ha az autósok a buszsávokat és a villamosvonalakat is használhatnák - mondta a Közlekedéstudományi Intézet tagozatvezetője, aki szerint ilyen esetben indokolt lenne megnyitni ezeket is a közlekedők előtt.

Hanganyag: Herczeg Zsolt és Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×