eur:
388.37
usd:
360.41
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Rendőrkézen az Orbán Viktor elleni merénylettel fenyegető férfi

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai vasárnap hajnalban megtalálták azt a 47 éves férfit, aki előző nap fenyegető hangvételű elektronikus levelet juttatott el a BRFK központi e-mail címére - közölte a rendőrség a honlapján vasárnap.

A közlemény szerint a férfi meghallgatása során elmondta, hogy a levelet jó szándékból küldte, tájékoztató jellegűnek szánta, mivel egy beszélgetés véletlen fültanúja volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az eset körülményeit tovább vizsgálja, arról azonban nincs tudomása, hogy ez a férfi helyezte volna el pénteken a Fidesz Lendvay utcai székházánál, illetve Cukor utcai irodájánál a gyakorlógránátokat.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke elleni merénylettel fenyegető e-mail érkezett a főkapitányságra, és erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a Fidesz elnöki kabinetét.

A Magyar Szocialista Párt elutasítja az erőszak és a megfélemlítés minden formáját, függetlenül attól, hogy mely politikai oldal politikusát vagy pártját éri támadás - közölte a párt szóvivője.

"Így a leghatározottabban elutasítjuk az Orbán Viktort ért fenyegetést, és bízunk abban, hogy ha nem is mindig, de néhanapján legalább ilyen empátiával és szolidaritással meg tud szólalni a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, és akár Orbán Viktor úr is, amikor belőnek politikusaink háza ablakán, Molotov-koktélokkal támadják lakásaikat, fenyegetik családjukat, megrongálják pártirodáinkat" - fűzte hozzá Nyakó István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×