eur:
388.81
usd:
362
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Integrált oktatás: még a tanárok is más iskolába viszik gyereküket

Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek: inkább elviszik gyereküket egy másik, "jobb" iskolába - számol be a felmérés eredményeiről a Népszabadság.

A kutatásban résztvevő szociológus úgy fogalmazott: vannak olyan intézmények, ahol csak azért folyik integrált oktatás, mert így megkapják a gyerekek után járó fejkvótát, amely jelenleg 61.500 forint többletpénz.

Az iskolák gyakorlatilag kényszervállalkozásként működnek: az intézmények rossz gazdasági helyzetük miatt sok pályázaton elindulnak, ezért még az is megesik, hogy az egyes projektek kioltják egymást. Előfordul, hogy erőforrásként próbálják hasznosítani a szegregációt, hiszen több pénzhez jutnak, ha minél több hátrányos helyzetű diákot oktatnak - írja a Népszabadság.

Két év múlva a budapesti Hősök teréről rajtol el az autósport egyik legnézettebb viadala, a Dakar-rali - olvasható a Népszabadságban.

A kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár erről még december elején írt alá előszerződést Párizsban.

"Miután a kormány - egy a verseny hasznát igazoló tanulmány megismerése után - garanciát vállalt a több mint ötszázmillió forintos licencdíjra, december 6-án aláírhattuk az előszerződést Párizsban. Ezt követően már csak a technikai részletek vannak hátra a megállapodás véglegesítéséhez" - nyilatkozta a lapnak az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Hiába erősítette meg három, egymástól független szakvélemény, hogy a fővárosi önkormányzat útfelújításainál súlyos szabálytalanságok, visszaélések történtek, a várost irányító szocialista-liberális többség eddig még csak tárgyalni sem volt hajlandó a csaknem 600 millió forintos elszámolási botrány felelőseinek megtalálására tett ellenzéki javaslatról - olvasható a Magyar Nemzetben.

"Meg kell találni a budapesti útfelújítások 2006-os állami támogatásainál történt törvénysértések felelőseit, ám a Fővárosi Közgyűlés szocialista-szabad demokrata többsége eltussolta az ősszel kipattant elszámolási botrányt" - nyilatkozta a lapnak Papcsák Ferenc fideszes önkormányzati képviselő, aki frakciótársával, György Istvánnal még januárban feljelentésre készül.

Influenzajárvány nincs, de sokan influenzások, mint ebben az időszakban szinte minden évben. Járványt okozhat Európában, hogy az influenzavírus egy új altípusa, a Salamon-szigeteki vírus jelent meg - írja az Index.

Ez nem veszélyesebb, mint a többi, de kevés emberben alakult ki védettség ellene. Bár lázas, beteg, köhögő és tüsszögő ismerőseik száma és a patikákban kígyózó sorok alapján sokan hajlamosak azt gondolni, hogy influenzajárvány van, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal adatai szerint ez még nem mondható ki.

Országos influenzajárványról akkor beszélhetünk, ha 100 ezer lakosra 200 megbetegedés jut, tehát egy hét alatt 20 ezer új beteg keresi fel az orvost.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy megszűrték az ÁNTSZ forrásait. Míg 2007-ben összesen 23,15 milliárd forintból gazdálkodhatott az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, addig idén alig több mint 22 milliárd forintot kap a szervezet.

A forráscsökkentés ellenére a hivatal tevékenységi és ellenőrzési köre jelentősen bővült - részletek a gazdasági lapban.

A hazai munkaadók által leggyakrabban biztosított fix juttatások élmezőnyében 2007-ben is a vállalati gépkocsi, a mobiltelefon és az étkezési hozzájárulás szerepelt - írja a Világgazdaság. Ezek közül is a cégautó volt a legáltalánosabban alkalmazott juttatás.

A Hewitt átfogó kompenzációs kutatásából kiderült: a hazai vállalatok spórolnak, és ez főleg a felsővezetői autók típusán érződik. Tavaly a menedzserek mindössze 15 százaléka kaphatott luxusfelszereltségű gépkocsit, háromnegyedük viszont csak középkategóriásat.

A Portfolio arról ír, hogy megtorpant a befektetők munkavállalási kedve 2007-ben. Tavaly 6.779 ezer milliárd forintot forgattak meg a befektetők, ami közel 1 százalékkal múlja alul a 2006-os teljesítményt. Hogy minek tudható be a visszaesés - kiderül a gazdasági portálon.

A 2007-ben elfogadott új jogszabályok és bejelentett tervezetek már megszületésük évében is hatással voltak az ingatlanpiacra, akár az új, akár a használt lakások szegmensét vesszük górcső alá - írja a Pénzcentrum.

Többségük, így például a 2009-től bevezetésre kerülő értékalapú ingatlanadó vagy a 2008 februárjában kormány elé kerülő OTÉK-módosítás azonban főként az idén éreztetik majd hatásukat a piaci szereplők, fejlesztők, vásárlók, eladók oldalán. A portál a piaci szereplőket kérdezte a várható tendenciákról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×