eur:
389.59
usd:
361.89
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Közel a megállapodás a volánosok nyugdíjának ügyében

A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint "megállapodás közeli a helyzet", a jövő hét második felében akár alá is írhatják a Volán-szakszervezetek a típusfüggőség eltörléséről szóló megállapodást a minisztériummal. Korcsolayné Kovács Krisztina hozzátette: éppen ezért nem csatlakoznak a december 17-ei sztrájkhoz. A Vasi és a Körös Volán azonban már bejelentette a csatlakozását a Liga által határozatlan ideig meghirdetett munkabeszüntetéshez.

A felek, vagyis a kormány és a Volán-szakszervezetek képviselői abban egyetértenek, hogy meg szeretnének állapodni a típusfüggőség eltörléséről - közölte a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Jelenleg ugyanis attól függ, hogy ki mehet el korkedvezményes nyugdíjba, milyen járművet vezet.

Korcsolayné Kovács Krisztina kiemelte: a minisztérium is tesz engedményeket, és egy olyan tervezetet próbálnak létrehozni, amely mindkét fél számára elfogadható.

Jelenleg ennek írásos verzióját várja az érdekképviselet - tette hozzá.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke kiemelte: elképzelhető, hogy a közeljövőben, jövő szerdán, vagy csütörtökön, de mindenképp még december 17. előtt aláírják a megállapodást a típusfüggőség eltörléséről

A Közúti Közlekedési Szakszervezet nem csatlakozik a Liga Szakszervezetek Szövetsége által december 17-től meghirdetett határozatlan idejű országos munkabeszüntetéshez sem, mivel a megállapodás szinte aláírás előtti verzióban van - hangsúlyozta az elnök, azt azonban nem zárta ki, hogy szükség esetén önállóan szerveznek sztrájkot.

Korcsolayné Kovács Krisztina közölte: tud arról, hogy a Vasi és a Körös Volán társaságoknál működő Liga-szakszervet már bejelentette a csatlakozását a munkabeszüntetéshez.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×