eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Gyorsabban fogyunk, mint korábban

Az év első hat hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában; a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 55 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Január és június között a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint 2006 első fél évében. Az előzetes adatok szerint 2007 első hat hónapjában 46.718 gyermek született és 67.138 lakos hunyt el.

Az első hat hónapi születésszám csaknem 1500-zal, azaz 3,1 százalékkal elmaradt az előző évitől - közölte a statisztikai hivatal. Hozzátették: 2006 azonos időszakához képest idén január és június között 300-zal, 0,5 százalékkal többen haltak meg.

A közlemény szerint a születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése következtében a természetes fogyás a 2006. január-júniusi 18.633 fővel szemben 2007 első hat hónapjában 20.420 fő volt.

A nemzetközi vándorlás miatt az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 11.000 fővel csökkent. A népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 55 ezer fő volt - közölte a KSH.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×