eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Újabb fordulat a Zsanett-ügyben

Későn, két hét elteltével vettek DNS mintát a Múzeum körúti erőszakkal gyanúsított rendőrök és a feljelentő lány ruháiról ez lehet az egyik oka annak, hogy nem találtak bizonyítékként használható nyomokat a szakértők - mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője az InfoRádióban elmondta: a DNS-vizsgálat nem vezetett eredményre, mert sem a sértett, sem a gyanúsítottak ruháján nem találtak olyan nyomokat a szakértők, melyek a másik féltől származtak volna.

Morvai Attila hozzátette: a vizsgálat szerint ugyan mind az öt rendőr ruháján találtak a szexuális aktivitásra utaló nyomokat, de ezek nem a fiatal lánytól, hanem maguktól a rendőröktől származnak.

A szóvivő szerint a negatív DNS eredmény azt jelentheti, hogy nem történt meg az erőszak, de azt is, hogy megtörtént ugyan az erőszak, ám annak nem maradt utólag rekonstruálható nyoma.

Két héten belül döntés születhet

Morvai Attila szerint két oka lehet annak, hogy nem találtak nyomokat: az egyik, hogy a nyomokat két hét elteltével rögzítették, így azok megsemmisülhettek, de az is elképzelhető, hogy nem is voltak.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte: álláspontjuk szerint minden releváns bizonyítékot beszereztek, így egy-két héten belül érdemben dönteni tudnak az ügyben.

A sértett ügyvédje hiányos iratokat kapott

Közben a sértett jogi képviselője a közszolgálati televízió reggeli műsorában azt mondta: hiányosan kapta meg az egyik, a Múzeum körúti nemi erőszak ügyében végzett szakértői véleményt.

Tuza Péter részletesen nem reagált a szakértői vizsgálatok eredményére, arra hivatkozva, hogy még elemzik azokat.

Magyar György, az egyik gyanúsított ügyvédje az InfoRádióban kedden azt hangsúlyozta: az eljárás befejezésére számít, miután egyik vizsgálati eredmény sem a feljelentést tett 21 éves lány álláspontját igazolja.

A 21 éves E. Zsanett azért tett feljelentést, mert állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy mellékutcába vitték, ahol ketten - három társuk jelenlétében - megerőszakolták.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×