eur:
389.19
usd:
362.4
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Ismét Gergényi a téma

A rendészeti miniszter nem tud arról, hogy a budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjazását kérné. A Fidesz szerint viszont már régen meneszteni kellett volna Gergényi Pétert.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter sem személyesen, sem munkatársai útján nem folytatott háttértárgyalásokat a budapesti rendőrfőkapitánnyal.

Petrétei József így reagált azokra a sajtóinformációkra, amelyek szerint nyár közepén távozik posztjáról Gergényi Péter.

"Gergényi úr nyugdíjazási kérelme nincs az asztalomon" - mondta a miniszter.

Fidesz: Gergényinek mennie kell

A Fidesz szerint Gergényi Péternek már az őszi zavargásokat követően le kellett volna mondania.

Szijjártó Péter szóvivő úgy fogalmazott, hogy az október 23-ai eseményeket követően jogállamban, demokráciában rendőri vezető nem maradhatna a helyén.

Szijjártó Péter mellett Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke is cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy Fidesz azért támogatja a rendőrségi törvény módosítását, mert ígéretet kapott arra: az év közepétől távozik posztjáról a fővárosi rendőrfőkapitány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×