eur:
389.35
usd:
361.72
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Kóka 10 százalékos SZDSZ-t ígér

Kóka János gazdasági miniszter hivatalosan is bejelentette, hogy indul az SZDSZ elnöki posztjáért a párt március végi tisztújító küldöttgyűlésén. Kóka János elnökké választása mellett szólalt fel Kuncze Gábor pártelnök, aki elmondta: azt várja a politikustól, hogy az SZDSZ nagyobb támogatása érdekében nyisson új társadalmi csoportok felé is.

Tízszázalékos listás választási eredmény elérését fogalmazta meg célként a Szabad Demokraták Szövetsége számára Kóka János programjában. A politikus azt javasolja, hogy a modern vállalatirányítás eszközeivel működtessék az SZDSZ apparátusát.

Az SZDSZ elnökválasztásának tétje a 2010-es országgyűlési választás, amelyen 10 százalékos listás eredmény elérése a cél - olvasható az SZDSZ elnöki posztjáért induló politikus Jövőképes ország-jövőképes SZDSZ című programjában.

"Képes vagyok és szeretnék keményen dolgozni azért, hogy ez a párt sikeres és hosszú távon is jövőképes legyen. A mostani elnökválasztás igazi tétje nem 2007, hanem 2010 tavasza" - hangsúlyozta programja bevezetőjében Kóka János.

Az elnökjelölt liberális Magyarországot szeretne, ahol elterjed az öngondoskodás, növekszik a mobilitás, természetes lesz, ha valakinek élete során 4-5 vagy akár 10 munkahelye, lakóhelye van, döntő lesz az akarat, az ambíció, a szorgalom, az önbizalom és a tanulás, természetes a verseny és az érdekek összeegyeztetése. Ugyanakkor a politikai rendszerben is teret nyer a kompromisszumok kultúrája.

"Nem fogom tűrni, hogy az SZDSZ jottányit is engedjen elkötelezettségéből az emberi jogok iránt, feladja az elnyomó rend demokratikus ellenzékeként megfogalmazott hitvallását, amely a jog uralmát, az alkotmányos rend őrzését, a kisebbségek és a gyengék védelmét fogalmazza meg" - szögezte le.

Kóka János úgy fogalmazott, hogy el kell távolítani az üzleti életet fölöslegesen nehezítő jogi akadályokat, szét kell választani a szociális és piaci szférát, független és erős piacszabályozó és -felügyelő intézményeket kell létrehozni. Egyúttal folytatni kell a nagy ellátó rendszerek reformját.

"Azt akarom, hogy az SZDSZ a változások élére álljon, s azok pártja legyen, akik a tulajdon, a szabályozó-felügyelő állam, a szabad verseny, az egyenlő esélyek, a joguralom, a kulturális sokféleség és az értelem pártján állnak" - írta.Kóka János írásában felvázolta a jövőképes liberális pártot is. Legfontosabb célként a tavalyi választásoknál sikeresebb 2010-es választási szereplést, 10 százalékos listás eredmény elérését fogalmazta meg.

A szabad demokraták magukat csapnák be, ha azt hinnék, hogy a liberális gondolatok a felnőtt lakosság negyedénél-ötödénél szélesebb körben hatnak, ezért az a feladata, hogy ezeket a választókat elérjék, és így a politikában megkerülhetetlen erőre tehetnek szert - állapította meg.

Szerinte szerződésként kell megfogalmazni koalíciós megállapodásokat, a felbontás feltételeivel együtt.

Kifejtette: a párt belső szervezeti reformjára vonatkozó elképzeléseit is, ami szerinte csak eszköze a jobb választási eredménynek. Azt hangsúlyozta, hogy meg kell változtatni a szervezeti kultúrát, át kell alakítani a működési modellt, és újra kell gondolni a párt belső demokráciájának alapját képező alapszabályt.

Egy választó-orientált szervezetnek a jelenlegi magyar választási rendszerhez kell alkalmazkodnia, ez választókerületi szervezeteket és a kampány-üzemmódra való gyors átállás képességét jelenti - írta.
Kitért arra, hogy a régi, de a párttól eltávolodott SZDSZ-esekkel egyenként újra kell építeni a kapcsolatokat. Lehetőséget kell adni a párt köré szerveződő öntevékeny csoportoknak, mint amilyen például a SZETA volt.

Kóka János szerint az ügyvivői testületet valódi politikai testületté kel alakítani, definiálni kell az elnök jogosítványait és kötelességeit, valamint a szervezetekbe be kell építeni az egyéni választókerületi megközelítést.

Kóka János közölte, hogy a március végi küldöttgyűlésig hat fontos területről kezdeményez vitát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×