Nyitókép: MTI/EPA/Diego Azubel

Percről percre – a járvány hírei pénteken

Infostart
2020. május 29. 08:45
25-tel nőtt a fertőzöttek száma egy nap alatt, 8-an meghaltak Magyarországon, míg Brazíliában még csak most szabadul el igazán a járvány. A magyar miniszterelnök szerint Magyarország sikeresebben védekezett a nyugatnál – a kormányfő terjedelmes interjút adott. Minden hír a járványról és annak hatásairól egy helyen.
2020.05.29. 22:42

Autós koncertet adott a Tankcsapda

A zenekar a Szüless meg újra című dalát a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren megrendezett autós koncerten adta elő először. Az összesen ötszáz autóval érkező rajongók a jelenleg érvényben lévő járványügyi intézkedéseket betartva a járműveikből hallgatták meg a különleges dalpremierkoncertet.

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

2020.05.29. 22:30

Franciaországban 109 gócpontot tártak fel a karantén feloldása óta, de a járvány nem kapott új erőre

Franciaországban a nyolc hétig tartott általános karantén május 11-i fokozatos feloldásának kezdete óta 109 új gócpontot tártak fel az egészségügyi hatóságok, de egyikből sem terjedt tovább a járvány - jelezte péntek este a francia egészségügyi minisztérium.

2020.05.29. 21:50

Kifizetik az erasmusos diákok plusz költségeit

A koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit meg kell téríteni azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

2020.05.29. 21:34

Donald Trump: az USA minden kapcsolatot megszakít a WHO-val

Az amerikai elnök azt is bejelentette, hogy az Egyesült Államok visszavonja Hongkong különleges kereskedelmi státusát a terület autonómiájára vonatkozó kínai jogsértés miatt.

2020.05.29. 21:10

A tanároknak és a diákoknak is bejött - jövő héten megismétlik

A várakozásokon felüli népszerűségnek örvendett a Mozaik Múzeumtúra és a Felelős Szülők Iskolája által május 18-án – a Múzeumok Nemzetközi Napja apropóján – megrendezett Digitális Edukációs Múzeumi Órák, azaz DEMÓ nap, melynek nyomán jön a DEMÓ 2.

2020.05.29. 20:58

Nem olyan borús a kép, mint ahogyan az Európai Központi Bank látja

Elhúzódó és mély válsággal számol a koronavírus-járvány miatt az Európai Központi Bank nemrég közzétett jelentése, amely még azt a lehetőséget is felveti, hogy a krízis hatására néhány adósságcsapdába került ország kiesik az eurózónából. Magas István, a Corvinus Egyetem professzora nem tart az eurózóna zsugorodásától, szerinte a most számos nehézséggel küzdő Olaszország helyzete is egészen más, mint korábban Görögországé volt.

2020.05.29. 20:46

Olaszország átgondolja a határnyitás dátumát

A római kormány egyidejűleg tervezi megnyitni a tartományok határait, ezért lehet, hogy a régiók közötti mozgás engedélyezését további egy héttel elhalasztja. Az északkeleti Veneto kormányzója pénteken bejelentette, hogy június elsejétől a régióban nem lesz kötelező a szájmaszk utcai használata.

2020.05.29. 20:37

Fenyegető küldeményt kapott Markus Söder

A koronavírussal kapcsolatos fenyegető küldeményt kapott Markus Söder bajor kormányfő, aki pénteken a Twitteren arról írt, hogy "a gyűlölködés és az uszítás egyre nagyobb mértéket ölt".

2020.05.29. 20:11

Éledezik a budai Vár, szombattól több programmal is várják a vendégeket

Szombattól látogathatók a Várkapitányság szabadtéri programjai a budai Várban. A szabadtéri, Az első bástya című régészeti kiállítás ingyenesen látható és újraindulnak a tematikus Budai Várséták is.

2020.05.29. 20:00

Változott néhány határidő a debreceni BMW-gyár építésével kapcsolatban

A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte - közölte az önkormányzat.

2020.05.29. 19:50

Új tervek a BL és az Európa-liga befejezésére

Az UEFA különféle alternatívákon dolgozik annak érdekében, hogy a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát a lehető leggyorsabban és legigazságosabban befejezzék. Egyre népszerűbb az az ötlet, hogy a máskor szokásos kettő helyett egyetlen mérkőzést játszanának.

2020.05.29. 19:10

Csapó Benő: jó lenne, ha a diákok nem tudnának „megélni” a memorizálásból

Az iskolai digitális munkarend után ősztől, vagy akár már nyáron is fontosak lesznek a különböző felzárkóztató programok – így látja a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézet egyetemi tanára, aki az InfoRádió Aréna című műsorában a többi között beszélt az oktatási esélyegyenlőség megteremtéséről, a szerinte rosszul működő magyar érettségi rendszerről, valamint a felsőoktatásban tanulók hiányosságairól.

2020.05.29. 18:10

Június közepétől újabb nagy változás jön Ausztriában

Még enyhébbek lesznek a koronavírus miatt elrendelt szabályok – jelentette be Sebastian Kurz kancellár Bécsben.

2020.05.29. 17:47

Változik a tömegközlekedés az ünnepi hétvégén

A 3-as metrót is érinti a változás.

2020.05.29. 17:30

Meg is van, mikor folytatódik a spanyol bajnokság

Immár hivatalos: a Spanyol Sporttanács megerősítette, hogy a spanyol bajnokság, a La Liga hivatalosan június 11-én folytatódik, mégpedig a Sevilla és a Betis közötti városi rangadóval, a Ramón Sánchez-Pizjuán Stadionban..

2020.05.29. 17:30

Az önkormányzatok támogatását kéri az MKKSZ a belügyminisztertől

Levélben kéri a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy kezdeményezzen azonnali egyeztetéseket az önkormányzatok támogatásáért.

2020.05.29. 17:25

Spanyolországban alapjövedelem igényelhető június közepétől

"Történelmi nap a mai demokráciánk számára, egy új szociális jog született" - fogalmazott a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón Pablo Iglesias, szociális jogokért felelős kormányfőhelyettes. A politikus elmondta: a koronavírus-járvány súlyosbította a szegénységben élők helyzetét, ezért vált sürgetővé, hogy a koalíciós pártok felgyorsítsák az alapjövedelem bevezetését, amelyet a kormányprogramban vállaltak még az év elején. Ismertetése szerint az alanyi jogon járó alapjövedelmet háztartásonként határozták meg, 12 típust megkülönböztetve.

  • Egyszemélyes háztartás esetében az alapjövedelem 472 euró (163 ezer forint) lesz, amit az igénylő teljes összegben megkap, ha nincs semmilyen bevétele, míg ha például részmunkaidőben dolgozik ennél kevesebb bérért, a különbséget kapja meg az államtól.
  • A többszemélyes háztartásokban személyenként 139 euróval nő az alapjövedelem küszöbértéke, maximális összege 1015 euró (350 ezer forint).
  • A gyermekeiket egyedül nevelők emellett további 100 eurós kiegészítésre számíthatnak.

Az alapjövedelem összeegyeztethető a munkából származó bevételekkel, így elkerülhető a "szegénységcsapda", hogy a rászorulónak választania kelljen a munka és támogatás között. Alapjövedelemre a 23 és 65 év közötti korosztály jogosult, illetve 18 éves kortól az, aki kiskorú gyermeket nevel.

Külföldi állampolgár esetében az igénylés feltétele legalább egyéves érvényes tartózkodási engedély. A várhatóan szombaton hatályba lépő jogszabály előírja azt is, hogy az alapjövedelmet csak az kérelmezheti, akinek vagyona - lakóingatlanát nem számolva - nem éri el a 16614 eurót (5,7 millió forint). Többszemélyes háztartás esetén ennek összege 46146 euró (15,9 millió forint).

2020.05.29. 17:20

Fontos üzenetet kaptak a nyaralni vágyók

Június közepétől várja a turistákat Görögország, de nem mindenhonnan.

2020.05.29. 16:20

Egyre kedvezőbbek a kilátások a turizmusban

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.

2020.05.29. 13:40

Brutális adatok jöttek, nem lassít a járvány Indiában

Rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált új esetek száma, az elhunytak száma pedig meghaladta a járvány kiindulópontjából, Kínából jelentett adatokat.

2020.05.29. 13:29

Szomorú rekord Oroszországban

Oroszországban 232 koronavírusos beteg elhunytáról tettek bejelentést az elmúlt nap adatait összesítve.

2020.05.29. 13:09

Részletekkel állt elő a kormány a munkahelymegtartás és -teremtés ügyében

Bodó Sándor az operatív törzs tájékoztatójának vendégeként bejelentette: nincs vége a bértámogatási programnak, sőt a munkahelyteremtés még csak most indul igazán.

2020.05.29. 12:57

Az FA-kupában is meghatározták a menetrendet

Miután tegnap hivatalossá vált a Premier League folytatásának dátuma, az Angol Labdarúgó-szövetség bejelentette az égisze alá tartozó kupasorozat, a támogatói nevén Emirates FA Cup 2019–2020-as idényének hátralévő mérkőzéseire vonatkozó menetrendjét.

2020.05.29. 12:35

Hollik István: az összefogás fontos eszköze a nemzeti konzultáció

A Fidesz és a KDNP támogatja a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről szóló újabb nemzeti konzultációt, és arra kérnek mindenkit, pártállástól függetlenül vegyen részt rajta - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

2020.05.29. 12:22

Megugrott a gyorshajtások száma

Sokan érvényes jogosítvány nélkül vagy ittasan vezettek, de így is kevesebb tragédia történt.

2020.05.29. 12:10

Szabadtéri mozireneszánsz kultfilmekkel és online filmfesztivál világpremierekkel

Nyithatnak Budapesten a kertmozik és sok autós mozi is elindul június elején. Péntektől pedig jön a legnagyobb nemzetközi, A kategóriás filmfesztiválok összefogásában létrehozott We Are One - A Global Film Festival az online térben.

2020.05.29. 12:00

Már csomagol a kórházban az első "plazmás" koronavírusos

Két hétig volt lélegeztetőgépen, a kapott vérplazmától egy hét alatt brutálisat javult a 60 éves illető állapota.

2020.05.29. 11:41

Az olasz futball is kupamérkőzésekkel folytatódik – megvan, mikor!

Hivatalossá vált az olasz labdarúgás „újrakezdésének” dátumsora. Az első állomást az Olasz Kupa elődöntője, majd döntője, a másodikat a Serie A folytatásra jelenti.

2020.05.29. 11:33

Már nemcsak fenyeget a csődök réme Magyarországon

A KSH áprilisi munkaerő-felmérése során kérdezett állásvesztők válaszaiból kiderült, egyesek esetében nem egyszerűen leépítésről van szó, hanem a cég végleges megszűnéséről.

2020.05.29. 11:15

Operatív törzs: augusztus 31-ig meghosszabbítják a bértámogatási programot - cikkünk frissül

180 152 tesztből 3841 koronavírusus fertőzöttet talált Magyarország, az elmúlt 24 órában 25-öt, de még mindig vannak halálos áldozatok, így az operatív törzs pénteken is összeült, most pedig tájékoztat - a közlések élőben itt és az InfoRádióban.

2020.05.29. 10:57

Kettős tüdőátültetés mentette meg egy fiatal koronavírusos beteg életét

A 18 éves férfi tüdejét szinte elpusztította az új koronavírus, ezért volt szükség a beavatkozásra - jelentette be milánói Policlinico Kórház.

2020.05.29. 10:30

Csütörtök este 196 milliárdnyi védekezési forint talált gazdára

A honvédelemnek dedikálja a legtöbb plusz pénzt egy friss kormányrendelet, de a sportutánpótlás sem jár rosszul.

2020.05.29. 10:04

Péntek – online kulturális programajánló a karantén idejére

Koncertek, online élő közvetítések, letölthető felvételek, hangoskönyvek és InfoRádió-interjúk – itt a pénteki kínálat unalom és depresszió ellen.

2020.05.29. 09:30

Elindult a gazdasági szuperkonstrukció

50 milliárd forint magyar, high-tech és zöld forrásra pályázhatnak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások

2020.05.29. 09:20

2,2 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Megugrott a háztartások fogyasztása.

2020.05.29. 09:00

A világháború óta nem tapasztalt mélypontra zuhant a brit autógyártás

A koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások miatt múlt hónapban gyakorlatilag megszűnt az autógyártás Nagy-Britanniában: a pénteken ismertetett statisztika szerint áprilisban mindössze 197 személygépkocsi készült az országban.

2020.05.29. 08:37

Fontos bejelentésekkel érkezik az operatív törzs - élőben az Infostarton és az InfoRádióban

A járványkezelés érdekében felállt operatív törzs pénteken is a szokásos időben tartja tájékoztatóját. Tartsanak velünk 11 órától!

2020.05.29. 08:10

Nagy leépítésbe kezd a Renault

Munkahelyeinek 10 százalékát felszámolja a Renault francia autógyár a következő három évre tervezett mintegy 2 milliárd eurós (700 milliárd forintos) megtakarítási programja keretében, ez körülbelül 15 ezer állást jelent.

2020.05.29. 07:59

Orbán Viktor: pénteken indul a nemzeti konzultáció

Tíz éve lépett hivatalba másodszor miniszterelnökként Orbán Viktor, ennek kapcsán terjedelmes interjút adott pénteken a Kossuth rádióban.

2020.05.29. 07:41

Első lehet Európában a Miskolci Színház

Június közepén 200 néző előtt tartja meg az első új színházi bemutatóját a Miskolci Nemzeti Színház a szabadtéri színpadán - tudta meg az InfoRádió az intézmény igazgatójától. Béres Attila hozzátette: a következő évadban kilenc bemutatót terveznek.

2020.05.29. 07:29

25-tel nőtt a fertőzöttek száma egy nap alatt, 8-an meghaltak Magyarországon

Az aktív esetek száma kereken 1300-ra csökkent, 2024-en pedig meggyógyultak már.

2020.05.29. 06:51

Brazíliában még csak most szabadul el igazán a járvány

Egyetlen nap alatt 26 500 koronavírus-fertőzést regisztráltak a dél-amerikai országban.

2020.05.29. 06:27

Az ingyenes parkolás újabb mellékhatása

Ahogy kerületenként eltérő a kerületen kívül lakó munkavállaló számára váltható kedvezményes parkolási engedély szabályozása és díjazása, úgy a járvány miatt ingyenessé tett időre szóló esetleges díjvisszatérítésre sincs egységes recept, sem kormányzati állásfoglalás.