eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Jó áron keltek el a palackozott szellemek

Közel 400 ezer forintnyi összegért kel el két új-zélandi "palackozott szellem", a portéka több mint 200 ezer ember érdeklődését keltette fel, ennyien keresték fel a kísérteteket áruló honlapot.

Egy christchurchi lakos árulta a szellemeket, amelyek állítólag a házából származnak. Szelleműzéssel szabadult meg tőlük, majd szenteltvizes üvegcsébe kerültek - olvasható a www.trademe.co.nz honlapon, amely szerint az egyik kísértet egy idős férfié, aki az 1920-as években halt meg a házban, a másik pedig egy kislányé, de róla nem közölt halálozási évszámot.

Az eladó - adta hírül a Daily Telegraph (telegraph.co.uk) című brit lap - felfedte, hogy a két szellem kiűzésük előtt fel-le kapcsolgatta a lámpákat, a villanytűzhelyt, kutyájukat pedig rettegésben tartotta. A szelleműzés 2009. július 15-én történt, és azóta nyugalom van, ezért is vélte a ház és a kísértetek tulajdonosa, hogy biztosan a szenteltvizes üvegekben vannak, illetve azért is, mert idővel kékre színeződött a víz. Az eladó szerint ez arra utal, hogy a kísértetek alszanak. Felébresztésük módja pedig az, hogy a vevő kiönti a "palackozott" szellemeket egy kistányérra, és hagyja a vizet elpárologni. Amennyiben saját kísértetekre vágyik, a házában párologtathatja a portékát.

Hogy kinek kellett 400 ezerért kísértet, arra nem tért ki a Daily Telegraph.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×