eur:
389.02
usd:
360.75
bux:
68437.25
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Orbán: Gyurcsánynak "azt sem érdemes elhinni, amit kérdez"

A Fidesz elnöke szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) "gátat szab" majd a párt népszavazási kezdeményezésének. Orbán Viktor a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy ez olyan helyzetet idéz elő, amely a pártokon kívül, az Országgyűlést és az államfőt is konzultációra kényszeríti.

Orbán Viktor szerint "kis alkotmányos válság" alakult ki az OVB döntései következtében, amely egyelőre csak két alkotmányos intézményt érint, a választási bizottságot és az Alkotmánybíróságot, de továbbterjedhet.

A politikus szerint ideje felkészülni arra, hogy az Országos Választási Bizottság nemet fog mondani a Fidesz vizitdíjjal, kórházi napidíjjal és tandíjjal kapcsolatos népszavazási kezdeményezésére, és ezzel az Alkotmánybíróság határozatára is. Szerinte a jelek erre utalnak.

Orbán Viktor ilyen jelként értelmezi, hogy az OVB a kormány egyik szervétől, a Pénzügyminisztériumtól kért jogértelmezést annak a költségvetési törvénymódosításnak a kapcsán, amelyet az államfő aláírt, és amely a büdzsé részévé tette a vizitdíjjal kapcsolatos bevételeket.

Ha az OVB a Fidesz népszavazási kezdeményezéseivel összefüggésben a jövő héten elutasító döntést hoz, akkor nem kerülhető el, hogy az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és az államfő is megnyilvánuljon. Ebben a helyzetben ugyanis egészen nyilvánvaló lesz, hogy beazonosítható szereplők egy ponton megakasztják a magyar demokrácia működését - jelentette ki a volt kormányfő.

"Persona non grata"

A Fidesz-elnök kijelentette: a kormányfő egyetlen szavát sem hiszi el azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem fél a referendumtól, áll elébe.

"Szerintem a miniszterelnök szavainak megfejtésére egyetlen percet sem érdemes fordítani. Azt sem érdemes elhinni, amit kérdez, sem pedig azt, amit mond" - fogalmazott a politikus.

Úgy véli: mindenki érzi, hogy ebben a helyzetben az országot nem lehet kormányozni.

"Egyetlen reformintézkedés sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt minden intézkedés lassan az ellenkezőjébe fordul" - tette hozzá.

A Fidesz a kormányfőt továbbra is "persona non gratának" ítéli, egy olyan embernek, aki elvesztette a szavahihetőségét és semmibe veszi az embereket.

Márpedig a szavahihetőség és az emberek döntésének elfogadása jelenti a demokrácia alapját - mondta Orbán Viktor.Véleménykülönbség Sólyommal

A politikus - "tiszteletben tartva a köztársasági elnök hatáskörét" - elmondta: a magyar alkotmányos rendszer állapotát illetően más véleményen van, mint az államfő.

Míg Sólyom László szerint a magyar alkotmány képes működtetni egy többpárti demokráciát, a Fidesz elnöke úgy látja: a mostani alkotmányos rendszer felélte tartalékait, meggyengült, és nem képes megvédeni magát.

Azt mondta, hogy már a 2006-os parlamenti választásokon sem tudta magát megvédeni a magyar demokrácia, mert a költségvetési tervezés demokratikus kontrolljait ki tudták iktatni a hatalom gyakorlói.

Szerinte a népszavazás ügye is ezt mutatja, mivel egyre nyilvánvalóbb, hogy az embereket megfosztják alkotmányos joguktól.

Orbán Viktor izgalmas kérdésnek nevezte azt, hogy vajon az államfő megnehezítette-e a népszavazás ügyét azzal, hogy aláírta a vizitdíjjal összefüggő törvénymódosítást.

Szerinte egyértelmű, hogy ennek nincsen köze a referendum kiírásához, de mint hozzátette: vészjósló kommentárokat hallani a kormányoldalról és az OVB részéről egyaránt.

"Ez ugyancsak a kis alkotmányos válság egyik újabb fejezete" - mondta a politikus.

Az államfőről Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy becsülik Sólyom Lászlót, különvéleményüket mindig az államfőnek járó tisztelettel fejezik ki, "dacára annak, hogy például az alkotmányos intézményrendszer modernkori kihívásokra való megfelelését másként ítéljük meg".

Azzal összefüggésben, hogy a Fidesz elutasította Majtényi Lászlót, Sólyom László jelöltjét az általános ombudsmani posztra, Orbán Viktor azt mondta: az elnök iránti lojalitásuk nem azt jelenti, hogy személyi döntéseivel lojálisak, hanem azt, hogy elfogadják a konzultáció nélküli jelölés módját.

Arra a kérdésre, hogy ha lesz népszavazás, és annak eredménye a kormány intézkedéseivel szembeni elsöprő elutasítást fejez ki, mi lenne az előrehozott választások kiírásának technikai menete, Orbán azt mondta: "a demokráciának az a lényege, hogy a történéseket nem néhány okos pártvezető agytekervényeinek működése mozgatja, hanem a közakarat".

A hálapénz elleni harc reménytelen

Az egészségügyi rendszer átalakításáról szóló döntéséket meg kell előznie egy egészségügyi kerekasztal létrehozásának, és a megbeszélésre minden, a szakmában értett képviseletet meg kell hívni.

A kormány ma a felvilágosult abszolitizmus és a felvilágosult diktatúra módszereivel alakítja át az egészségügyet - mondta.

A Fidesz elképzelései szerint az átalakítást azzal kell kezdeni, hogy a közkiadásokat reálértékben be kell fagyasztani, a kórházak adósságát az államnak át kell vállalnia egy konszolidációs alap létrehozásával, és meg kell erősíteni a háziorvosi rendszert - jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke a hálapénzzel szemben folytatott harcot reménytelennek nevezte, ezért azt szerinte nem is szabad az egészségügy átalakításának középpontjába állítani.

A politikus nem tartja elfogadhatónak azt a mai állapotot, hogy a legszegényebb beteg emberek azért nem mennek orvoshoz, mert nem tudják kifizetni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.

Elmondta - bár árnyékkormány felállítását nem határozták el - a Fidesz legutóbbi elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy a kormányzati felkészülési munkát Navracsics Tibor, a párt parlamenti frakcióvezetője irányítja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikában is folytatódik az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×