Rendhagyó vb-történelem: 1958 - jönnek a brazilok

Infostart / Dénes Tamás
2018. június 8. 17:00
Az 1958-as világbajnokságon kezdődött a ma már a vb-történelem legsikeresebb országaként ünnepelt Brazília sikersorozata. Vicente Feola együttese egy harmadik (1938) és egy második (1950) helyezés után győzni tudott. Ez volt az első vb, amelyen főszerepet kaptak a légiósok. Vb-történelmi sorozatunk 6. része.

A helyszín

Svédország (Borås, Eskilstuna, Göteborg, Halmstad, Helsingborg, Malmö, Norrköping, Örebro, Sandviken, Stockholm, Uddevalla, Västerås)

A dátum

1958. június 8–29.

Különlegesség

A svédországi volt az első vb, sőt mindmáig az egyetlen, amelyet Európában nyert meg egy dél-amerikai válogatott. Ugyancsak különlegességet jelentett, hogy a rendező svédek szakítottak korábbi hagyományukkal, s meghívták a válogatott keretbe Olaszországban játszó légiósaikat. A döntőben szereplő csatárötösükből hárman (Hamrin, Liedholm, Skoglund) olasz klubból tértek haza a tornára. Mindmáig a stockholmi a legtöbb gólt (7) hozó világbajnoki döntő, a háromgólos különbség (5:2) azóta többször beállított, de még szintén létező rekord. Ugyancsak különlegesség, hogy a 17 éves, 249 napos Pelé lett a vb-döntők történetének legfiatalabb, míg a 35 éves 263 napos Nils Liedholm pedig a legidősebb gólszerzője. A világbajnoki döntőben egymás ellen játszott a torna legfiatalabb és legidősebb játékosa, a 17 éves Pelé a 38 éves Gunnar Gren.

A győztes dicsérete

A brazilok győzelemmel kezdték az osztrákok ellen a tornát (3:0), de Feola akkor még nem akarta, vagy nem merte bevetni a két fiatal csillagot, Pelét és Garrinchát. Ám a vb-történelem első gól nélküli mérkőzése, az angolok elleni 0:0 után váltott, s attól kezdve a brazilok minden meccsüket megnyerték. Pelé hat gólig jutott, nála csak Just Fontaine szerzett több gólt. A nagyon erős brazil válogatott a torna után is együtt maradt, négy évvel később, Chilében, két tervezett és egy sérülés miatti változtatással, de a svédországihoz nagyon hasonló összeállításban nyert újra világbajnoki címet.

A meglepetés

A nagyvilágnak talán meglepetést keltett a magyar válogatott gyenge szereplése, de más csapat sem nagyon bírta volna el Puskás, Kocsis és Czibor elvesztését. Sőt: a berni döntő szereplői közül csak Grosics, Bozsik, Budai II és Hidegkuti volt kerettag Svédországban. Lebőgtek az argentinok, pedig az 1957-es Dél-Amerika-bajnokságot szikrázóan tehetséges, fiatal játékosokkal nyerték meg – de kicsit hasonló cipőben jártak, mint mi, a torna idejére elveszítették kulcsembereiket, akiket olasz klubok szipkáztak el. Ismét nem ment az angoloknak, ám csapatuk négy hónappal a torna előtt elveszítette a legjobb játékosait, köztük Duncan Edwardsot és Tommy Taylort a müncheni repülőgép-szerencsétlenségben.

A legjobbak

Pelé volt a torna nagy felfedezettje, ifjú csillaga, ha már akkor létezett volna díj a vb legjobb fiatal játékosának, nem kaphatta volna más. A brazilok legjobbjaként a tornát végigjátszó Didit ünnepelték, s nagyon fontos gólokat szerzett Vavá is.A svédek közül elsősorban Liedholm és Hamrin, a franciák soraiból Kopa és Fontaine emelkedett ki.

Az álomcsapat

Gregg (északír) – D. Santos, Bellini, N. Santos (mind brazil) – Vojnov (szovjet), Szymaniak (nyugatnémet) – Garrincha (brazil), Didi (brazil), Kopa (francia), Pelé (brazil), Skoglund (svéd). Ez volt az első torna, hogy az újságírók álomcsapatot szavaztak meg. Rosszul sült el: noha Fontaine mindenkinél több voksot kapott, nem került be a tizenegybe, mert szavazatai két poszt között megosztódtak.

A gólkirály

A francia Just Fontaine máig élő vb-rekordot felállítva, 13 találattal nyerte meg a a gólkirályi címet. A paraguayiak ellen mesterhármassal kezdett, a jugoszlávok ellen két, a skótok ellen egy gólt lőtt, az északírek ellen két, a brazilok ellen egy, a bronzmérkőzésen, a nyugatnémetek ellen négy gólt is elért.

Magyar szálak

Baróti Lajos irányította a magyar csapatot, amely a walesiek ellen döntetlennel kezdett, majd kikapott a svédektől és legyőzte a mexikóiakat. A pontegyenlőség miatt újra játszani kényszerült a walesiekkel, ám ott kikapott, és kiesett. Akadt ismét magyar a bírói karban: Zsolt István.

A legfontosabb adatok

Mérkőzések száma: 35. Gólok száma: 126 (3,6-os átlag). Össznézőszám: 819 810 (23 423-as átlag)

A döntő

Brazília–Svédország 5:2 (2:1). Gólszerzők: Liedholm (3.), Vavá (9., 32.), Pelé (55., 90), Zagallo (68.), Simonsson (80.)