Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Andy Vajna budapesti temetésén Arnold Schwarzenegger mondhatja a beszédet

Infostart
2019. január 28. 07:25
Lapértesülés szerint Andy Vajna budapesti temetésén Arnold Schwarzenegger mond beszédet.

Arnold Schwarzenegger hamarosan Budapestre utazik, mivel felkérték, hogy mondjon beszédet a csütörtöki temetésen. Ők nem csak kollégák voltak, hanem majdnem 30 évig nagyon jó barátok is, így érthető, hogy őt kérték fel – mondta a Blikknek Vajna egyik jó barátja.

Andy Vajna korábban több interjúban is elmondta, hogy Hollywoodban több, életre szóló barátságot is kötött. Schwarzeneggerrel az 1990-es Total Recall – Az emlékmás című film forgatásán ismerkedtek meg, barátságukon pedig sem az évek, sem a távolság nem változtatott.

A színész többször meglátogatta Magyarországon Vajnát, tavaly ősszel a producernél vendégeskedett, halálhíre megdöbbentette a sztárt.

Schwarzenegger az elsők között búcsúzott barátjától a producer halálának napján.

Andy nagyon jó barátom volt, egyben Hollywood egyik forradalmasítója - írta. Ő bebizonyította, hogy nincs szükség nagy stúdiókra ahhoz, hogy olyan filmeket hozzon össze, mint például a Terminátor 2 vagy a Total Recall. Andynek hatalmas szíve volt, ő volt az egyik legnagylelkűbb ember, akit valaha ismertem. Hiányozni fog. Mélyen együtt érzek a családjával – adta hírül közösségi oldalán Schwarzenegger.

A lap információja szerint a kormány képviselője, valamint a filmszakma is méltatja majd a múlt vasárnap elhunyt producert.