Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Így gyászolják Andy Vajnát budapesti otthonában és Hollywoodban

Infostart
2019. január 22. 10:42
A vasárnap elhunyt 74 éves producer halálának okáról is felröppentek információk.

Andy Vajna hosszú betegség után, vasárnap hunyt el budapesti otthonában. Bár sokan tudták, hogy egészségügyi problémák gyötrik, Andrew Vajna halálhíre mégis megdöbbenést váltott ki kollégái és ismerősei körében. A Blikk információi szerint a producer otthonában, az ágya mellett esett össze, a szőnyegen találtak rá. Úgy tudni, Andy Vajna szombat este barátokkal vacsorázott, és semmilyen előjelét nem lehetett látni a tragédiának, ami éjszaka vagy hajnalban következhetett be.

Szívinfarktust kaphatott - mondta egy ismerős megrendülve a Borsnak. Tudomása szerint Andy barátai és közeli hozzátartozói a filmügyi kormánybiztos otthonában gyűltek össze, hogy együtt gyászolják.

A lap szerint Andy feleségének testvére, Lilla, és férje, Tamás is ott volt a helyszínen. Az egész napjukat a lakásban töltötték, nem akarták, és nem is tudták felfogni, hogy elment, már nem jön vissza többé. Azt mondták, hogy akkor és ott érezték a jelenlétét, a lelkét, ami cseppet sem volt félelmetes. Sokkal inkább megnyugtató. Sok időt töltöttek együtt, aznap este is hivatalosak voltak a producerhez, de már túl késő volt - mondta az ismerős.

Szintén vasárnap találkozott volna Vajnával Leslie Mandoki zenész és producer. A TV2-nek arról beszélt, hogy nem akarja elhinni, hogy meghalt a barátja. Sokan azt hiszik, hogy egy nagy üzletember volt. Pedig egy hatalmas művész volt - nyilatkozta a Tényeknek Leslie Mandoki.

Andy Vajna felesége, Vajna Tímea vasárnap utazott Budapestre, a tragédia időpontjában az Egyesült Államokban volt. A médiában nem reagált férje halálára, vasárnap Instagram-oldalára posztolt néhány sort és pár fotót.

Az USA-ban is kiemelt hír volt

Andy Vajna halálhíre nemcsak a magyarokat döbbentette meg, de az Egyesült Államokban is kiemelt hír volt. Több nagy filmes portál, így a Variety.com és a Hollywoodreporter.com is címoldalon közölte, hogy a leghíresebb magyar filmproducer elhunyt. Kiemelték leghíresebb filmjeit, a Rambókat.

Maga „Rambo”, vagyis a karaktert alakító Sylvester Stallone (72) is elbúcsúzott Vajnától. – Szerettem a bátorságát, egy igazi úttörő volt. Nagyon szomorú nap ez a mai - írta Stallone. "Andy Vajna, aki lehetővé tette, hogy a Rambo elkészüljön, ma meghalt. Szerettem őt a bátorságáért, mert úttörő volt".

Arnold Schwarzenegger ezt közölte: "Andy Vajna jó barát és forradalmi jelentőségű volt Hollywoodban. A Terminátor 2-vel és a Total Recall – Az Emlékmás című film azt bebizonyítja, hogy nincs szükség feltétlenül nagy stúdiókra ahhoz, hogy emlékezetes alkotásokat hozzon létre valaki. Hatalmas szíve volt, az egyik legnagylelkűbb ember ő volt a környezetemben. Hiányozni fog. Együttérzek a családjával".

A New York-i Filmakadémia is megemlékezett Andy Vajna munkásságáról a Twitter-oldalán. Azt írták, "a mai napon szeretnénk megemlékezni Andy Vajnáról. A magyar-amerikai producer legendás hollywoodi filmeket készített, mint például a Rambo, Az emlékmás, a Terminátor filmek, és az Evita, sok más mellett. Nyugodj békében, Andy Vajna!"

Orbán Viktor, a kormány és a magyar filmgyártás is búcsúzott

A miniszterelnök, aki egyébként 2018 októberében a "Terminátorral" vendégeskedett Andy Vajnánál, a közösségi oldalán reagált Andy Vajna halálára.

A magyar filmes szakma is gyászolja az elhunyt producert.

Az Andy Vajna által 2011-ben létrehozott Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) továbbviszi Andy Vajna örökségét. A szervezet vezérigazgatója, Havas Ágnes az InfoRádiónak elmondta: óriási veszteség érte a magyar filmszakmát.

Andy Vajna nagyon sokat tett, hogy Magyarország újra a világ filmes élvonalába kerüljön és a magyar film visszanyerje a közönségét. Sajnos mostantól már nélküle, de az ő nyomdokain haladunk tovább a szakmával és a közönséggel együtt - mondta Havas Ágnes. "Andy most azt mondaná, hogy menjetek moziba, és nézzetek meg egy magyar filmet! Úgy tekintett a magyar filmszakmára, hogy ő ennek az országnak – abból amit tanult sok-sok év alatt, sok-sok film után, sok-sok filmszakmai területen – visszaadhat valamit".

"Folytassuk ugyanígy tovább"

Havas Ágneshez hasonlóan nyilatkozott az Andy Vajna tulajdonában álló Rádió 1 műsorezetője, Sebestyén Balázs is. "Ismerve Andyt, ő azt várná tőlünk, hogy vezessük ugyanúgy a műsort. Jól seggbe rúgna minket, ha azt mondanánk, nem röhögünk, nem vagyunk vidámak. Az egész rádió nagyon sokat köszönhet neki. Jó irányító és stratéga volt, itt, a rádiónál is mindenki nagyon szerette, mert egy jószívű, jó természetű ember volt" – mondta a rádiós a hétfői Balázsék című műsorban. Sebestyén Balázs a közösségi oldalán is elbúcsúzott a producertől. "Mi csak hálával tartozunk, mert Velünk mindig nagyon korrekt voltál. Jó utat, Andy!"

"A TV2 Csoport napi működése a továbbiakban is zavartalanul folyik tovább" - írta Dirk Gerkens, a csatorna vezérigazgatója a Népszava birtokába jutott belső e-mail szerint.

Andy Vajna 2013. nyarán volt az InfoRádió Arénájának a vendége

A hazai filmgyártás felfuttatásáról szőtt terveiről beszélt. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos akkor azt mondta, bár az utóbbi években készültek forgatókönyvek, de mindegyikből hiányzott valami, ami miatt nem támogatta volna saját vagyonából.

A teljes beszélgetés megtekinthető az interjúról készült alábbi videókban:

Vajna András György, Andrew G. Vajna, művésznevén Andy Vajna (Budapest, 1944. augusztus 1. – Budapest, 2019. január 20.) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke.

2011 januárjától haláláig a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tisztségét töltötte be, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt.

2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személye volt.