Közös nyilatkozatot adtak ki a Barátság kőolajvezeték kapcsán az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökei, António Costa és Ursula von der Leyen – írja az Index összefoglalója.
A közleményben a két uniós intézmény vezetője megjegyzi, hogy a január 27-i orosz támadást követően, ami után leállt az olajszállítás a vezetéken, intenzív tárgyalásokat folytatott az érintett felekkel annak érdekében, hogy a Magyarország és Szlovákia felé irányuló olajszállítást helyreállítsák.
Costa és Von der Leyen bejelentette, hogy
az EU technikai támogatást és finanszírozást ajánlott fel Ukrajnának a kőolajvezeték helyreállítása érdekében, amit Ukrajna elfogadott.
Mint a közleményben írják:
„Kiemelt fontosságú számunkra, hogy szavatoljuk minden európai polgár energiabiztonságát. Ennek szellemében az Európai Bizottság elnöke és az Európai Tanács elnöke továbbra is együttműködik az érintett felekkel a nem orosz eredetű kőolaj közép- és kelet-európai országokba történő eljuttatásának alternatív útvonalain.”
Közleményükben megjegyzik, hogy
az európai szakértők azonnal elérhetőek, így minél hamarabb elkezdődhet a munka a kőolajvezeték helyreállítása kapcsán.
Ezzel majd véget érhet a kőolajvezeték nyomán kirobbant diplomáciai feszültség Magyarország és Ukrajna, valamint Szlovákia is Ukrajna között. A magyar és szlovák kormány azzal vádolta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy politikai okokból állította le az orosz olaj szállítását, miközben Zelenszkij szerint a vezeték meghibásodása miatt az technikailag nem megoldható jelenleg.
A kőolajvezeték miatt később Magyarország és Szlovákia is ellenlépéseket vezetett be, és leállította például a dízelszállítmányokat Ukrajnába, valamint az amúgy sem jó állapotban lévő magyar–ukrán kapcsolatok még inkább megromlottak.
A kőolajvezeték körüli viták miatt Magyarország jelenleg blokkolja az áprilistól államcsőddel szembenéző Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt, amiről a tagállamok vezetői még a decemberi EU-csúcson állapodtak meg, és abból Magyarország mellett Szlovákia és a Cseh Köztársaság is kimarad.
Ezzel megnyílik a lehetőség, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcson Orbán Viktor magyar miniszterelnök feloldja a vétóját, és megkezdhessék a hitel folyósítását Kijev számára
– írja az Index összefoglalója.