Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Boris Johnson miniszterelnöksége végét is jelentheti egy újabb elutasítás

InfoRádió
2019. október 21. 12:19
Az InfoRádiónak nyilatkozó Feledy Botond külpolitikai szakértő több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt egy sikertelen szavazás esetére.

A brit miniszterelnök egyértelműen arra játszik, hogy egyszer tűzze napirendre a szavazást az új brexitmegállapodásról, fogalmazott az InfoRádiónak Feledy Botond. "Úgy is mondhatjuk, hogy

mindent egy lapra tesz föl.

Ez szombaton nem következett be, miután a parlament beelőzte a kormányzat törvényjavaslatát, és a kormány anélkül elismerte a verségét, hogy a gombokat a képviselőknek meg kellett volna nyomnia. Ugyanúgy nem került szavazásra a második referendumról szóló javaslat sem" – mondta.

Az InfoRádiónak nyilatkozó külpolitikai szakértő hozzátette, kevés ideje maradt a brit parlamentnek az új brexitmegállapdás ratfikálásra. "Még akkor is, hogy ha hitelen megszavaznák a brit parlamentben a jelenlegi formájában a megállapodást. Gyakorlatilag nem valószínű, hogy elég arra az idő, hogy az Európai Unió hivatalos közelményében történő kihirdetéstől az európai parlamenti szavazáson át a végleges ratifikációig minden meg tudjon történni – fogalmazott. – Mégis, ha a szavazás sikeres lesz a hét első felének bármelyik napján, akkor vehetjük úgy, hogy egy technikai hosszabbítás mellett egy-két héten belül meg fog történni az átmeneti időszakba való átlépés."

Feledy Botond több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt egy sikertelen szavazás esetére: "Ez jelentheti azt is, hogy Boris Johnson lemond, tehát, ha elveszíti a szavazást – esetleg látványosan, nagy többséggel –, akkor lehetséges az a verzió, amiben lemond a miniszterelnöki tisztségről. És az is lehetséges, hogy valamilyen jogvitára kerül sor, hiszen ő szombaton is elmondta a parlementi szavazás után, hogy mennyire nem érzi magát jogszabály által kötöttnek, és október 31-én igenis ki akarja vinni az országot az Európai Unióból.

Ott van egy nagyon nagy joghézag, hogy ha Johnson nem engedelmeskedik a parlamentnek és Nagy-Britannia kiesik az unióból a hónap végén, akkor vajon mi lép életbe, és melyik fél mit fog a másikkal szemben jogos és hatályos dolognak gondolni.

És vajon az Uniónak szempontja-e ebben az esetben, hogy megpróbálja meghosszabbítani, akár, a szinte kérés nélküli verzióban is a britek bentartózkodását. Bár ez nem valószínű."

A szakértő szerint Boris Johnsonnak most azt a 16 voksot kell megszereznie, ami szombaton hiányzott a breixtmegállapodásról tervezett általános szavazáshoz. "Hogy ez hogyan jön össze, az igazából már a politikai boszorkánykonyhának a része" – tette hozzá.

A témáról bővebben hallhatnak 18 órától az InfoRádió Aréna című műsorában, melynek vendége Feledy Botond külpolitikai elemző lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brexit – Feledy Botond külpolitikai szakértő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást