Nyitókép: Varga Mónika

Kata: változtatásokat javasolt a budapesti iparkamara

Infostart
2022. július 12. 15:32
A testület egyebek között azt indítványozza, hogy esetenként továbbra is lehessen cégeknek számlázni, illetve a katából kikerülőknek legyen egy új, egyszerűsített adóforma.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javaslatait a hvg.hu foglalta össze. A budapesti kamara megfontolásra ajánlja a kormányzatnak, hogy legyen egy olyan, 100 ezres adótétel is, amely után a jövő évi minimálbérnek megfelelő tb-jogosultság járna. Emellett az is fontos lenne, hogy az egyszerűsített adóformát minden évben hozzáigazítsák a minimálbér-emeléshez.

A BKIK ezenfelül ajánlásokat tett arra, hogy katások miként számlázhatnának továbbra is cégeknek. Az egyik megoldás az, ha ezt az árbevétel 15-20 százalékáig tehetnék. A másik javaslat értelmében pedig a cégeknek kiállított számlákhoz még plusz egy százalék adó társulna, amit aztán a számla befogadója költségként elszámolhatna. Mindkét variációhoz a kamara úgynevezett "katás-szövetkezetek" létrehozását tartaná szükségesnek. A vállalkozók az egyéni ügyfeleiknek önállóan számláznának, míg a céges partnereiknek e szövetekezeteken keresztül.

A budapesti kerekedő és ipartesület indítványozza továbbá, hogy a kormány, szakértők bevonásával dolgozzon ki egy új, kedvezményes adózási rendszert a katából most kikerülő vállalkozások számára. A kamara szerint az is fontos lenne, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat az EU-val az alanyi áfamentesség jelenlegi, 12 milliós felső határának 18 millióra emeléséről.

A BKIK azt kéri, hogy a változtatások ne szeptember 1-től, hanem csak a jövő év első napjától lépjenek érvénybe, időt hagyva a válalkozóknak az átállásra.

Kedden délután a parlament elfogadta a kata új szabályait.