eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Belföld

Több tízezer nyugdíjkérelmet utasítottak el Magyarországon
2010. augusztus 24. 06:24
Több tízezer nyugdíjkérelmet utasítottak el Magyarországon
Közzétette az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság az első félévre vonatkozó ágazati feladatellátási mutatóit. A 2010-es év első hat hónapjában összesen 280 265 igénybejelentés érkezett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,4 százalékos csökkenésnek felel meg. Bár még nem minden igénylést zártak le, eddig összesen 61 509 elutasító határozatot hoztak - közölte a penzcentrum.hu.
Papcsák Ferenc: Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben hogyan gazdálkodtak az állami forrásokkal
2010. augusztus 23. 22:51
Papcsák Ferenc: Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben hogyan gazdálkodtak az állami forrásokkal
Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben mi történt az állami forrásokkal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az elszámoltatási és korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos. Papcsák Ferenc szerint részelemekből már lehet látni, hogy felelőtlenül gazdálkodott az előző kormány. Szólt arról is, hogy uniós mintára bevezetné a köztávoltartás intézményét.
Ekkora fizetésemeléssel lennének elégedettek a pedagógusok
2010. augusztus 23. 17:37
Ekkora fizetésemeléssel lennének elégedettek a pedagógusok
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a tanárok fizetésének jelentős emelése elengedhetetlen. Egy pedagógus átlagosan bruttó 180 ezer forintot keres. Legkorábban jövő szeptembertől lesz mód a pedagógusok fizetésének emelésére - közölte Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Hírlappal. Korábban Hoffmann Rózsa államtitkár első körben gesztusértékű, majd látványosabb bérnövekedésről beszélt.
2006-os tűzijáték: már több mint 128 millió forintot fizetett az állam
2010. augusztus 23. 16:22
2006-os tűzijáték: már több mint 128 millió forintot fizetett az állam
Mostanáig több mint 128 millió forint összegben jött létre egyezség a 2006. augusztus 20-ai tűzijáték alatt kitört vihar károsultjainak ügyében. Ez az össz kárigény hatvan százaléka - jelentette be Répássy Róbert. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára azt is közölte: a 2006. szeptember-októberi rendőri túlkapások kárvallottjainak ügyében még csak az igények begyűjtésénél tartanak.
Megtudtuk, miért nem adták át a Margit hidat - képekkel
2010. augusztus 23. 14:44
Megtudtuk, miért nem adták át a Margit hidat - képekkel
Az eredeti tervek szerint 2010. augusztus 23-án kellett volna átadni a Margit hidat, a rekonstrukció azonban elhúzódik. A felújításért felelős MH 2009 konzorcium szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: a kiviteli tervek késedelmes jóváhagyása miatt csúszik a határidő, de az átkelőt még az idén újra használhatják az autósok. A Főpolgármesteri Hivatalnál hétfőn közölték, hogy a kivitelező által felhozott okoknak csak egy részével értenek egyet, ezért a csúszás miatt kötbért követelnek majd.
×
×
×