eur:
389.38
usd:
362.02
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Sólyom minden tőle telhetőt megtesz

A zöldszervezetek nagy előnye a pártokkal szemben, hogy nem törnek hatalomra - jelentette ki az államfő, aki szerint a környezetvédők mára jelentős, jól szervezett hálózatot alkotnak.

A Népszabadság azt írja, a zöldszervezetek nagy lehetőség kapujában állnak, mert a pártok bizalmi indexe erősen csökkent a társadalomban - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a hét végén tartott Környezet- és Természetvédelmi Szervezetek XVII. országos találkozóján, Kecskeméten. Hozzátette: a zöldeknek nagy előnyük a pártokkal szemben, hogy nem törnek hatalomra. Az államfő elmondta: mára jelentős, jól szervezett hálózatot alkotnak a zöldek - kikopott belőlük a hóbort és a politika. Sólyom László kijelentette: minden tőle telhetőt megtesz a zöldmozgalmakért, amelyeket arra kér, hogy ne húzzanak szét. Hiszen, íme: a Zengő ügyéért maga is megharcolt, most pedig van olyan zöldszervezet, amely mégis fordított az álláspontján, és azt ajánlja, hogy a Tubes helyett inkább a Zengőre vigyék a radarállomást.

Hétfőn kezdheti meg munkáját a kormányzati kabinet, a kormányzati kommunikációért felelős szervezeti egységek sorozatos átalakítása után - írja a Magyar Nemzet. A kabinetet irányító Gál J. Zoltán, legújabb csapatát 120 jelentkezőből válogatta ki. A testület a megszűnő kommunikációs államtitkárság és a jelenlegi miniszterelnöki titkárság bázisán jön létre, kialakítása a Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint létszámgyarapodással nem jár. Demcsák Zsuzsa április 2-án fogadhatja el a hetek óta betöltetlen kormányszóvivői posztot, amennyiben a nemzetbiztonsági kockázatokat felmérő C típusú átvizsgáláson megfelel.

Lekerült a kukoricaintervenció megszűntetésének kérdése az Európai Uniós agrárminiszterek mai ülésének napirendjéről - írja a Napi Gazdaság. A magyar lobbi sikere is, hogy a tagországok zöme kiállt a rendszer fenntartása mellett - más kérdés, hogy a trendek alapján egyre kevésbé lehet rá szükség. A piaci árak most elég magasak ahhoz, hogy az árutulajdonosok ne akarjanak ezzel a lehetőséggel élni, középtávon pedig a felfutóban levő bioetanol-biznisz szívhatja föl a fölösleget.

Elképzelhető, hogy akár már júliustól kevesebbet kell fizetni a külföldi mobilhasználatért az Európai Unióban - írja a Világgazdaság. A tagállamok távközlési miniszterei ugyanis a múlt héten elvi megállapodásra jutottak abban, hogy plafont szabnak a szolgáltatók roamingdíjainak. Ez a jelenlegi barangolási díjak akár 70 százalékos csökkentését is jelenthetné egyes viszonylatokban. Az unió távközlési biztosa annak a reményének adott hangot, hogy 40 eurócentnél nem lesz magasabb a roamingdíj végső felső határa. Az Európai Parlament 42 centes plafont akar.

Szlovákia 8.5 százalékkal tolja el mától az erős irányba valutájának lebegtetési sávját - írja a Portfolio.hu. A lépésre azért nyílt lehetőség, mert támogatja az Európai Központi Bank és az EU pénzügyminisztereinek tanácsa is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-1

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-1

A Paris Saint-Germain hátrányból próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern ellen maradt a BL-ben gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×