Nyitókép: MTI/AP/Mark Lennihan

Európában olcsóbb lesz a Pfizer oltása, mint Amerikában

Infostart
2020. november 13. 06:10
Az Európai Uniónak sikerült kedvező üzletet kötnie a gyógyszergyártóval, ennek értelmében az amerikai 19,5 dolláros ár alatt kaphatják tagállamai a vakcinát, melyből 200 millió adagnyit rendelt meg.

Húsz dollárhoz közelebb lesz az oltás ára, mint tízhez, ennél közelebbit ugyanakkor még nem tudni arról, pontosan mennyiért is lehet majd az EU-n keresztül felvásárolt vakcinákhoz hozzájutni, tudta meg a Reuters szerdán egy uniós tisztviselőtől. A befutónak tűnő koronavírus-vakcinából a kezdeti 200 millió adag mellett további 100 millió adag megvásárlására kötött opciót az unió, így a 27 tagállam kedvezőbb áron juthat hozzá a szerhez, mint az amerikai piac. Az Amerikai Egyesült Államok kezdeti rendelése 100 millió adagról szól, ez lehet az olcsóbb ár titka az EU esetében - igaz, az USA-nak további 500 millió adag vakcinára van opciója.

Támogatták elkészültét

A kedvező ár hátterében áll még az is, hogy az Európai Beruházási Bank és Németország is jelentős mértékben támogatta a BioNTech kutatásait a vakcina fejlesztésére. Az oltást fejlesztő cég ezen a héten azt is megosztotta, hogy a vakcina ára a megrendelt mennyiség függvényében változó lesz a fejlett országok számáráa, illetve hogy az árazásban régiós megkülönböztetést is alkalmaznak majd. A Pfizer és a BioNTech, valamint az ügyért felelős uniós szóvivő sem kívánta kommentálni a reuters értesülését.

A BioNTech az Európai Beruházási Banktól 100 millió eurós kölcsönt kapott korábban a vakcina fejlesztésére és gyártására, míg a német kutatási minisztérium szeptemberben 375 millió euróval járult hozzá annak létrejöttéhez.

Biztonságot ad a portfólió

Az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen a Pfizerrel folytatott tárgyalások kapcsán elmondta, a céggel kötött megegyezés, amely a negyedik féle lehetséges oltóanyag lekötésére irányul, biztonságot jelentő vakcinajelölt-portfólióhoz juttatta az Európai Uniót. Az AstraZeneca, a Sanofi és a Janssen már korábban megállapodott az EU-val, de ezzel sem érnek még véget a tárgyalások. A Moderna, a CureVax és a NovaVax is egyezkedik még az államszervezettel további lehetséges oltáseladásról.

A megállapodások keretében az unió vissza nem térítendő összeget ad a gyártóknak, ezzel garantálva tagállamai számára, hogy amennyiben a gyártóknak uniós használatra is elfogadott vakcinát sikerül készíteniük, akkor abból a megállapodásban rögzített összegért vásárolhassanak. A Pfizernek fizetett összeg nem ismert.

Nem valószínű a felmentés

Az oltások végső árának kialkudásában a gyártók termékfelelősségi kötelezettségének is szerepe volt. A hírt kiszivárogtató uniós tisztviselő szerint a Pfizerrel kötött megállapodás más, mint a többi gyártóval aláírt, és eltér attól is, amit a cég az USA-val írt alá.

A Pfizert az amerikai szerződés mindenféle felelősség alól felmenti.

Az eddig ismert uniós szerződések közül a Sanofi tíz eurós ár mellett nem kapott felelősségi felmentést, míg az AstraZeneca 2,5 eurós ár mellett korlátozottan lesz felelősségre vonható. Egy már engedélyezett oltásnak ritkán vannak súlyos mellékhatásai, de ez esetben a gyorsított fejlesztési ütem miatt nagyobb odafigyelésre lesz szükség.