Nyitókép: MTI/Marjai János

Bevezetnék a halpénteket Magyarországon

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2019. február 17. 10:27
A rendszerváltozás óta megduplázódott a halfogyasztás Magyarországon - közölte az InfoRádióban a MA-Hal szóvivője. Lévai Ferenc a Kapj rá! fogyasztásösztönző kampányról szólva arról is beszélt, hogy az EU-s és a világátlagtól is elmaradunk még, de szerinte volna megoldás.

Olyan emberekhez próbálnak szólni halügyben, akik egyébként is a kapcsolatban vannak a hallal, tehát például horgásznak is. A cél, hogy minél többen fogyasszák is, amit megfognak - mondta Lévai Ferenc az InfoRádióban. A Kapj rá! kampány célja az, hogy higgyük el, az egészségünk védelmét szolgálja a halfogyasztás - tette hozzá a szakember.

Az egy ideje már tartó kampányról szólva kifejtette, van eredménye, hiszen több halat eszünk.

"Akármennyire is lassan, és akármennyire is le vagyunk maradva az uniós vagy a világátlagtól, azt látjuk, hogy pár százalékkal, de minden évben nő Magyarországon a halfogyasztás. Ha azt nézzük, hogy az egyéb húsok fogyasztása folyamatosan csökken, akkor nyugodtak lehetünk, hogy az egészségtudatos választás az élelmiszerekben, a lehetőség a halhoz jutásban egyre több emberhez elér" - fejtette ki a .

A rendszerváltozáskor 2 kiló 70 deka halat fogyasztott egy magyar, ma már ez a szám 6 kiló, ami még bár mindig nem sok, de duplázódást jelent.

"Olyan kultúrákat tanultunk meg, amik még akkor nem létezett a haltenyésztés terén, például az egészséges, minőségi halhústermelés, tehát én azt érzékelem, hogy az akvakultúra szerepe egyre fontosabb lesz" - tette hozzá a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.

Lévai Ferenc nagyon örülne neki, ha bevezetnék Magyarországon a "halpénteket",

aminek egyébként vallási gyökerei is vannak, a péntek ugyanis hagyományosan böjti nap - hústilalommal -, de halat mindig is szabad volt fogyasztani ekkor.

"Ha lehet, akkor egy héten egyszer együnk halat. Ha valami passzol a XXI. századi ember étrendjéhez, akkor az a fehérjék közül a hal" - mondta a MA-HAL szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kapj rá! - egyre több hal fogy
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást