Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Hiller István is elmondta, melyik előválasztási miniszterelnök-jelöltet támogatja

Infostart
2021. október 9. 21:48
Az MSZP hivatalosan nem közölte, melyik jelölt mögé áll a párt, de egyes tagjai már nyilatkoztak szimpátiájukról.

Pénteken Szombathely MSZP-s polgármestere, Nemény András és az MSZP elnökhelyettese, Gőgös Zoltán is jelezte már, hogy Dobrev mögé állnak az ellenzéki előválasztás második fordulójában, szombaton pedig Hiller István, az MSZP volt elnöke, jelenlegi választmányi elnöke beszélt arról a Népszavának, hogy Dobrev Klárát támogatja.

Meg is indokolta döntését: mivel a DK őt támogatta a választókerületében, Márki-Zay mozgalma pedig az ellenfelet, ezért ő szociáldemokrata és baloldali emberként egyértelmű, hogy a DK-s Dobrev Klára mögé áll be.

„Baloldali ember vagyok, egy magyar szociáldemokrata. Az én választókerületemben (ahol egyébként teljesen kulturált és korrekt versengés zajlott) több párt, így a DK is támogatott. Segítettek, aláírást gyűjtöttek, részt vettek az előválasztás lebonyolításában. Én 84 százalékot szereztem. Márki-Zay mozgalma az ellenfél jelöltjét támogatta. Az én döntésem ebből a szempontból világos.”
- nyilatkozta Hiller István.