Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Pegasus-ügy: 2050-ig titkosították a bizottsági ülésen elhangzottakat

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2021. szeptember 20. 14:08
A belügyminiszter és az Igazságügyi Minisztérium illetékes államtitkára is elment az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésére, ahol a lehallgatási ügy volt napirenden. A tanácskozáson elhangzottakat a kormány kérésére 2050 végéig titkosították.

Ezúttal a kormánypárti képviselők is részt vettek a nemzetbiztonsági bizottság ülésén – ismertette a testület jobbikos elnöke. A téma az úgynevezett Pegasus-ügy volt, ami júliusban látott napvilágot. Akkor jelentek meg ugyanis a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően, vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére használtak fel, hanem

újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek meg vagy próbáltak megfigyelni vele.

Stummer János a titkosítás miatt nem tudta részletezni, hogy miket mondott az ülésen Pintér Sándor belügyminiszter és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Azt azonban közölte, hogy nem hangzott el válasz arra a kérdésre, hogy történt-e a magyar állam részéről ilyen jellegű beszerzés az utóbbi években, illetve, hogy

nem kaptak a belügyminisztertől egyértelmű cáfolatot arra sem, hogy történt-e politikusok, újságírók megfigyelése ezzel az eszközzel.

Mint ahogyan Völner Pál államtitkár sem cáfolta egyértelműen, hogy történte ilyen megfigyelés – fogalmazott a testület jobbikos elnöke.

Az ellenzéki képviselők ténymegállapító vizsgálatot és albizottságot kezdeményeztek a tanácskozáson, de ezt a kormánypártok leszavazták. Azonban a belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy a szolgálatoknál kihelyezett ülést tarthat a bizottság.

A szocialista Molnár Zsolt már azt is eredménynek tartja, hogy az illetékes kormányzati szereplők megjelentek. „Ennél többet nagyon az ügyről most nem lehet elmondani, vagy amit el lehetne, azt nem mondhatunk el” – fogalmazott. Az ellenzéki politikus hozzátette:

az a gyanú erősödik bennük, hogy „titkolnak és ködösítenek” az ügyben.

Az LMP-s Ungár Péter úgy fogalmazott, nem kaptak arra választ, hogy a nemzet érdeke mennyire fedi le Orbán Viktor érdekeit. „Amennyiben igazak a sajtóhírek, és különböző emberek ellen ilyen szoftveres megfigyelés vagy információszerzés történik, akkor ennek a megalapozottsága tényleg az, hogy egy külföldi titkosszolgálat érzékeny adatokat próbált szerezni, hogy Orbán Viktor és köre számára kellemetlen dolgokat tett” – jelentette ki a politikus, aki szerint az első indokolható, sőt, fontos, a második megindokolhatatlan.

Szijjártó Péter Kötcsén azt ígérte két hete, hogy az Információs Hivatal vezetője válaszolni fog a Nemzetbiztonsági Bizottságnak, amennyiben a Pegasus-üggyel kapcsolatban kérdésük van.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pegasus-ügy: 2050-ig titkosították a bizottsági ülésen elhangzottakat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást