Nyitókép: Mónus Márton

Újabb ügyben állt bíróság elé M. Richárd

Infostart
2021. szeptember 14. 06:14
A vád szerint a férfi pénzért akarta visszaszerezni a jogosítványát

Vesztegetési ügyben hallgatták ki vádlottként a Dózsa György úti baleset miatt elítélt M. Richárdot – írta a hétfői tárgyalásról beszámoló 24.hu.

M. Richárd vezetői engedélyét 2016 tavaszán vonták be, mert a büntetőpontjai elérték a 18 pontos határt. Utánképzési programot kellett volna teljesítenie, ám az ügyészség szerint ezen nem kívánt részt venni, hanem – egy közvetítőn keresztül – megkereste a harmadrendű vádlottat, K. Bálint Zsoltot, akiről úgy tudta, „hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumot” tud készíteni.

A vádirat szerint ezen a találkozón M. Richárd azt mondta, hogy bármekkora összeget hajlandó fizetni azért, hogy a vezetői engedélyét soron kívül, vizsga nélkül visszaszerezhesse. K. Bálint ezután közvetítőként fellépve találkozott egy barátjával, Sz. Márton Krisztiánnal – ő az eljárás másodrendű vádlottja –, aki egy vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva azt ígérte, hogy 600 ezer forintért segít.

A vád szerint M. Richárd a közvetítőn keresztül 300 ezer forintot adott azért, hogy a meg nem nevezett személyek a hivatali kötelességük és a jogszabályi rendelkezések megszegésével járjanak el az érdekében úgy, hogy az előírt kötelezettségeket ne kelljen teljesítenie és a jogosítványát visszaszerezze.

K. Bálint 2017 januárjában a Mozaik utcai vizsgaközpontban bejelentette M. Richárdot a programot lezáró vizsgára, de a férfi nem jelent meg a vizsgán, mert a közvetítővel együtt azt hitték, hogy az szükségtelen.

M. Richárd 2017. május 15-én, jogosítvány nélkül autózva okozta a Dózsa György úti balesetet, amiben ketten meghaltak - ezért később jogerősen 3 és fél évre ítélték.

A tárgyaláson azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy K. Bálint elment helyette vizsgázni, de ő nem kérte erre. Azt állította, hogy nem a jogtalan ügyintézés céljából adott pénzt, hanem azért, hogy ezzel segítse meggyorsítani a bürokratikus folyamatokat. Azt tagadta, hogy 300 ezer forintot adott volna.

Sz. Márton vallomásában az szerepel, hogy tudomása szerint minden alkalommal K. Bálint ment vizsgázni M. Richárd helyett, és pótvizsgáznia is kellett. Szerinte K. Bálint egymillió forint körüli összeget kaphatott – ezt M. Richárd visszautasította.

K. Bálint ügyvédje azt mondta a portálnak, hogy ügyfele be fogja ismerni a bűnösségét, és el fogja fogadni az ügyészség által kért két év felfüggesztett szabadságvesztést.