Nyitókép: MTI/AP/Alex Brandon

Percről percre – a koronavírus-járvány szombati hírei

Infostart
2021. március 13. 10:18
Továbbra is az ég felé törnek a magyarországi koronavírus-járvány adatai. Szombati járványhírek percről percre.
2021.03.13. 20:48

Államtitkár: álhír, hogy probléma lenne a kínai vakcinával

A kínai vakcina ellen indított baloldali és nemzetközi politikai támadás újabb állomása az az álhír, hogy az Egyesült Arab Emírségekben "probléma adódott a Sinopharm vakcinájával" - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán.

2021.03.13. 20:19

Kórházba került Csank János, elmarad a meccs

A Nemzeti Sport Online információi szerint elmarad a vasárnapra kiírt Vác–Hódmezővásárhely mérkőzés az NB III Közép csoportjában. Koronavírusos a korábbi szövetségi kapitány, Csank János, a hazaiak szakmai igazgatója is, akit csütörtök óta a váci kórházban ápolnak.

2021.03.13. 20:00

Norvégiában is gondokat okozott a vakcina

Vérzés, vérrögképződés, illetve alacsony trombocita szám miatt kórházban ápolnak három norvég egészségügyi dolgozót, akiket AstraZeneca/Oxford vakcinával oltottak be a Covid-19-betegség ellen - közölték a norvég egészségügyi hatóságok.

2021.03.13. 18:00

Két héttel az oltás után meghalt egy pedagógus

Szlovákiában elhunyt egy 38 éves tanárnő két héttel azután, hogy megkapta az AstraZeneca/Oxford védőoltást - jelentette internetes oldalán az RTVS szlovák műsorszolgáltató nyomán több szlovák hírportál. Az oltás és a haláleset között közvetlen összefüggést nem állapítottak meg, de...

2021.03.13. 16:28

A daganatos betegeket kevésbé védi egyetlen adag után a Pfizer vakcinája

Az egészségesek számára nyújtott védelemnél alacsonyabb szintű az, amit a rákos megbetegedéssel élőknek ad a Pfizer vakcinája egy oltást követően: az adatok a való életből, a britek tapasztalataiból származnak.

2021.03.13. 15:20

Öt ország soron kívüli EU-csúcsot akar a vakcinaelosztás miatt

Ausztria, Csehország, Szlovénia, Bulgária és Lettország miniszterelnöke aránytalannak tartja az országok közötti elosztást.

2021.03.13. 14:24

Európa-szerte egyre elfogadottabb a Szputnyik V

Az olaszok júliustól gyártják is az oltást, amelyből már több uniós ország rendelt.

2021.03.13. 13:59

Szlávik János: nem lehet látni, mikor lesz a tetőzés

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa azt is elmondta, hogy már több mint tízezer dobozt írtak fel a háziorvosok a favipiravirből.

2021.03.13. 13:35

Fájdalommentes és gyors: ilyen lehet a jövő koronavírustesztje

Öt perc alatt állapíthatja meg a kilélegzős teszt azt, hogy fertőzöttek vagyunk-e

2021.03.13. 12:49

Már látszik, mikor térhetnek vissza a nézők a lelátókra Angliában

Richard Masters, az angol labdarúgó Premier League vezérigazgatója szerint a mostani szezon utolsó két fordulójában visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra.

2021.03.13. 12:35

Sportközgazdász: a Covid betonozta be ennyire a NOB-elnök pozícióját

Szabados Gábor egyértelműen beszélt arról az InfoRádióban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság minden változtatást most el kell, hogy odázzon legalább őszig. Az olimpia megtarthatóságáról úgy véli, Japánnak az a legkisebb rossz, ha nem jönnek külföldi nézők.

2021.03.13. 10:44

Újabb fordulat: mégsem tesz különbséget az Unió vakcina és vakcina között

Az Euronews korábbi értesüléseivel szemben a Reuters úgy tudja, a védettségi igazolás tekintetében az Európai Unió nem rendelkezik másként az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóvá hagyott vakcinákkal beoltottakról, hanem a tagállamokra bízza a döntést.

2021.03.13. 09:42

A francia lakosság fele nem kér az oltásból

Aggódnak a vezető egészségügyi szakemberek, több millió francia, egy felmérés szerint a lakosság fele nem akarja magát beoltatni.

2021.03.13. 09:02

Újabb rekordot hozott az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma

Már nincs messze a tízezertől a friss fertőzéseket mutató adat, a lélegeztetőgépen lévők száma pedig majdnem ezer. Minden érték továbbra is a koronavírus-járvány hazai súlyosbodását mutatja.

2021.03.13. 08:46

Sokan és kétségbeesetten hívják az Ökumenikus Segélyszervezet vonalait

Most az eddigieknél is rosszabb a helyzet. Élelmiszert, maszkot, de digitális eszközöket is sokan kérnek.

2021.03.13. 07:45

Kesztyű, pipettafej és kémcső: nem csak maszkból van hiány a világon

Egyes kutatásokat lassítják, másokat le is állítják azok az ellátási nehézségek, amelyek a laborokat sújtják a világ körül: a koronavírus-járvány miatt a tudományos élet is érzi, hogy akadoznak a tengerentúli szállítmányok.

2021.03.13. 06:45

Füreden nincs pardon, egy fagyizás is drága mulatság lehet

Azok, akik nem hordanak maszkot vagy közterületen ételt–italt fogyasztanak, büntetésre számíthatnak.