Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Újabb ellenzéki tüntetést tartottak az MTVA székházánál

Infostart
2018. december 17. 18:20
Az ellenzéki pártok kezdeményezésére tartottak demonstrációt hétfőn Budapesten, az MTVA központi épülete előtt.

„Kitesznek az ajtón, visszamegyünk az ablakon!” címmel szerveztek az ellenzéki pártok tüntetést az MTVA székháza elé.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kifejtette: a harmadik kétharmad után rá kellett jönniük, hogy nem hatékony az ellenzéki politika pusztán parlamentális eszközökkel, ezért zavarták meg az Országgyűlés ülését. Addig kell folytatni ezt a harcot, amíg a hatalom meg nem érti, hogy a nép nem kér az elnyomásból - jelentette ki.

Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője kifejtette: a legnagyobb pozitív élménye, hogy olyan egység kovácsolódott az ellenzék soraiban, amilyenre soha nem volt példa. A következő években ezen az úton kell járni - tette hozzá.

Székely Sándor, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője azt mondta, nem hagyják, hogy törvényellenesen működő bíróságokat állítson fel a Fidesz.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta: addig tartanak ki a közmédia épülete előtt, amíg nem teljesítik a követelésüket és be nem olvassák a petíciójukat. Ekkora jogtiprásra, hogy országgyűlési képviselőket erőszakkal távolítanak el egy közintézményből, a rendszerváltás óta nem volt példa - mondta.

Szél Bernadett független parlamenti képviselő úgy vélekedett, hogy szintet lépett az erőszak rendszere, ezért a belügyminiszternek le kell mondania. Orbán Viktor is felelős azért, hogy országgyűlési képviselőket "ütnek-vernek" egy közintézményben - fogalmazott.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a tüntetésen azt hangsúlyozta, hogy az emberek a hatalom lelkébe tapostak a független közmédia erőteljes követelésével.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke arról beszélt, hogy a 2010 óta kiépült rendszer átgázol mindenkin, semmibe veszi a véleményüket és még a szemükbe is röhög. Bebizonyította, hogy kompromisszumképtelen és csak az erőből ért - mondta a politikus.

Pitz Dániel, az LMP ifjúsági szervezetének elnöke úgy vélekedett, a Fidesz azért szűkíti a felsőoktatást, hogy rabszolgává tehesse az embereket.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta:

ha az államfő aláírja a túlóratörvényt, akkor elindul a sztrájkok szervezése.

A demonstráción felolvasták az ellenzéki pártok ötpontos követelését. Ez a "rabszolgatörvény" visszavonása, a rendőri túlórák csökkentése, a külön közigazgatási bíróságokról szóló törvény eltörlése, csatlakozás az Európai Ügyészséghez és a független közmédia megteremtése.

Beszédet mondott Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is.

Este 8 után

önként kimentek az eddig a székházban tartózkodó képviselők is a tüntetőkhöz,

majd beszédet mondtak ők is. Harangozó Tamás szocialista politikus azt mondta: ez nem az ellenállás vége, ez az ellenállás kezdete.

A tüntetés résztvevőinek egy része a közmédia épülete előtt maradt. Az emberek nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak, valamint feltűnt a tömegben sok MSZP-s, DK-s, jobbikos, párbeszédes, LMP-s, momentumos lobogó és molinó is, néhányan pedig árpádsávos zászlót lobogtattak.

Hétfőn délelőtt az épületből biztonsági őrök erőszakkal távolították el Hadházy Ákost és Szél Bernadettet a MTVA székházából. A független képviselőket vasárnap este, az önkéntes túlmunka idő bővítéséről szóló törvény elleni demonstráció után engedték be az épületbe, ahol 5 pontos petíciójukat akarták felolvasni a televízióban, és ott töltötték az éjszakát több politikussal együtt. Hétfőn Varju László (DK) dulakodott több biztonsági emberrel az épületben, végül mentő vitte kórházba.