eur:
389.52
usd:
361.58
bux:
68420.93
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Tartós fellendülést várnak az áfaemelés ellenére is

Az Európai Unió vezető közgazdásza közölte: Németország gazdasági fellendülése az idén a vártnál is nagyobb lesz. Január óta a berlini kormány és szakértői körök ismételten felfelé korrigálták az erre az évre készült gazdasági előrejelzéseket. Az uniós közgazdász még azt is megkockáztatta most közzétett nyilatkozatában, hogy a jövőre tervezett áfaemelés aligha gyakorol hátrányos befolyást a konjunktúrára.

Klaus Gretschmann még a '90-es években egy német egyetemről került az Európai Unió brüsszeli központjába, ezért kiválóan ismeri Németország gazdasági helyzetét.

Mint az iparpolitika és belsőpiac ügyeit ellenőrző uniós osztály vezetője a Die Welt című lapnak adott interjúban kifejtette: az év végéig Németország gazdasági fejlődésének üteme eléri a 2,6 százalékot, ami megfelel az uniós átlagnak.

Gretschmann annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lendület jövőre legfeljebb minimálisan veszít erejéből, ha nem lép fel olyan zavaró tényező, mint az olajár váratlan felszökése.

A közgazdász arra számít, hogy a kőolaj hordónkénti ára a jelenlegi 60 dollárról 50 dollárra csökken, ami kedvezően befolyásolja majd a világgazdaságot.

Gretschmann nyilatkozatában elvetette a németországi áfaemeléssel kapcsolatos aggodalmakat is, és rámutatott arra, hogy az áfa jövőre tervezett 3 százalékpontos emelése nem fogja a fogyasztókat  visszatartani az áruk beszerzésétől, így az elkövetkező esztendőben is joggal lehet legalább 2,2 százalékos gazdaságnövekedéssel számolni.

A német kormány idén többször is felfelé kerekítette az évre szóló előrejelzéseit.

Az egyre kedvezőbb foglalkoztatottsági adatok tükrében Glos gazdasági miniszter legutóbb 2 és 2,5 százalékra becsülte a hazai konjunktúra ütemét, így a brüsszeli nyilatkozat megelégedéssel töltötte el a berlini kormányt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×