eur:
389.6
usd:
361.95
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Most a Fidesz antiszemitázza az MSZP-t

A Fidesz visszautasítja a miniszterelnök utóbbi időben folytatott politikáját, amely az "antiszemita és a fasiszta kártya kijátszásával" magyar állampolgárok, szüleik és a nagyszüleik tragédiáját saját hatalmi manővereinek szolgálatába állítja és "hiszterizálja" a közvéleményt - ismertette az ellenzéki párt elnökségének határozatát Navracsics Tibor frakcióvezető.

A határozatot azért tartotta szükségesnek a Fidesz elnöksége, mert szerintük az elmúlt két hét "gyűlöletkampányának" eredményeképpen nyilvánvalóvá vált, hogy a miniszterelnök saját politikai túléléséért "mindent írott és íratlan szabályt felrúgva hiszterizálja" a magyar és a nemzetközi közvéleményt.

A legnagyobb ellenzéki párt elnöksége a határozatban hangsúlyozza, hogy a Fidesz megalakulása óta a demokráciáért dolgozik, és soha nem vállalt közösséget sem az antiszemitizmussal, sem alkotmányellenes, vagy diktatórikus mozgalommal vagy eszmével.

Navracsics Tibor szerint ezzel a határozattal a Fidesz lezártnak tekinti az utóbbi időszak erről szóló vitáit, és elvárja az MSZP-től és elnökétől, Gyurcsány Ferenctől, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a pártjában fellelhető antiszemita jelenségekkel szemben.

MSZP: elhatárolódást!

Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte: a II. világháborút átéltek régi félelmeik kelnek életre akkor, amikor a Fidesz rendezvényein ugyanazokat az újnyilas, árpádsávos zászlókat látják, amelyeket később a budai Várban Sólyom László köztársasági elnök ablaka alatt lengettek kopasz fiatalemberek jelenlétében.

A szóvivő szerint a II. világháború szörnyűségét átélték megrökönyödve veszik tudomásul, hogy a Fidesz második hete nem képes elhatárolódni a Jobbiktól, attól a párttól, amely ma még csak fajvédő, de gondolatvilágával összegyűjti azt a szélsőjobboldali "söpredéket", amelyekre elhatárolódás hiányában a Fidesz második körös szavazóként igényt tart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×