eur:
389.7
usd:
361.66
bux:
68510.69
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Szükség van-e az Agrármarketing Centrumra?

Az Agrármarketing Centrum megszüntetésére tett javaslatot egy szakértői bizottság, arra hivatkozva, hogy a szervezet nem teljesítette eredetileg szánt feladatát. A centrumot azért hozta létre a szaktárca, hogy segítse a magyar termékek piacra jutását, ám az ágazatban dolgozók nem érzékeltek támogatást - nyilatkozta a szakértői bizottság elnöke. Az Élelmiszerfeldolgozók Szövetsége szerint viszont szükség van a centrumra, de az irányítását a termelőkre kellene bízni.

A Miniszterelnöki Hivatal felkéréséből működő szakértői bizottság tett javaslatot az Agrármarketing Centrum megszüntetésére 2006. december 18-i jelentésében.

Hoffman Istvánné, a bizottság elnöke a javaslatot azzal indokolta az InfoRádiónak, hogy a centrum nem teljesítette azt, amiért létrehozták. Feladata lett volna ugyanis a hazai agrártermékek exportjának segítése, a kiállításokra való kijutásának támogatása, valamint a marketingfeladatok ellátásához szükséges ismeretek átadása, a kezdő agrárvállalkozók piacismereteinek gyarapítása, ám Hoffmann Istvánné véleménye szerint az Agrármarketing Centrum nem játszott meghatározó szerepet a termelési kultúra fejlődésében és nem segítette az agrárvállalkozók felkészültségét.

Az ágazati vállalkozók és a kereskedők nem érzékelték az Agrármarketing Centrum munkatársainak támogatását - emelte ki a szakértői bizottság elnöke, aki szerint a testület azt a visszajelzést kapta, hogy a kiállításokon és vásárokon jobbára csak a Centrum munkatársai vesznek részt.

Az Agrármarketing Centrum részéről egy nyilatkozattételre nem jogosult dolgozó tudatta, hogy a szervezet ügyvezető igazgatója, Pál József éppen egy moszkvai kiállításon van, míg helyettese, Szabó Edit egy nürnbergi eseményen vesz részt.

Az InfoRádióhoz olyan információról is értesült, hogy a szaktárca már kiadott egy állásfoglalást az Agrármarketing Centrum megszüntetésére vonatkozó javaslatról, ám a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ezt cáfolta.

Az Agrármarketing Centrumot 1996-ban alapította a földművelésügyi minisztérium azzal a céllal, hogy segítse a magyar termékek piacra jutását. A szervezet közhasznú társaságként működik, és több milliárd forint közpénzzel gazdálkodhat.Szükségesnek tartja az Agrármarketing Centrum létezését az Élelmiszerfeldolgozók Szövetsége - ismertette a szövetség elnöki tanácsadója. Piros László ugyanakkor elismerte: vannak problémák a működéssel és a döntéshozatallal kapcsolatban.

A bizottság nem volt korrekt, mivel az Agrármarketing Centrumnak minden évben jelentősen eltérő forrás állt rendelkezésre, így nem csoda, hogy hektikusan teljesített - mondta Piros László. Az elnöki tanácsadó kétségbe vonta a Miniszterelnöki Hivatal által felkért szakértői bizottság tagjainak szakmai tapasztalatait is.

Hozzátette: az Agrármarketing Centrum felügyeletét és a döntéshozatali folyamatot a vállalkozói szférára kellene bízni, de az állami támogatást továbbra is meg kell hagyni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 6. 08:10
2024. május 6. 07:57
×
×
×
×