eur:
389.91
usd:
362.03
bux:
68420.15
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Kondorosi: maximum öt napig lehetne tüntetni

Rendőrszakmai kérdésnek tartja az Igazságügyi és Rendészeti minisztérium államtitkára a Kossuth téri kordon meglétét. Kondorosi Ferenc megismételte a tárca álláspontját, amely szerint hogy nem avatkoznak az ügybe.

Mi is örülnénk neki, ha nem lenne szükség a kordonra - fogalmazott az államtitkár hozzátéve, hogy az ősszel a demonstrálók számos jogszabályt megsértettek.

Az államfő által megfogalmazott alkotmányossági aggályokról annyit mondott: valóban fel lehet vetni aggályokat, ugyanakkor a bíróság állapíthatja meg, hogy a Kossuth téri kordon jogsértő-e. Hangsúlyozta, hogy a közterület lezárásáról a rendőrség határozott, a döntést szintén a bíróságon lehet megtámadni.

Ötpárti egyeztetést kezdeményeznek

Kondorosi Ferenc az InfoRádióban arról is beszélt, hogy elkészült a gyülekezési törvény módosítására vonatkozó javaslat, ez alapján határozott időtartamra, legfeljebb 3, esetleg 5 napra lehetne tüntetést szervezni. A hatóság mérlegelhetné a közegészségügyi, környezetvédelmi, biztonsági kockázatokat.

A tervek szerint a demonstrációt kampányidőszakban is be kell jelenteni. A minisztérium ötpárti egyeztetést kezdeményez a tervezetről.

A nemzetközi jog szélesebb körben teszi lehetővé az itthon egyébként az egyik legfontosabb rendszerváltó alapjognak számító gyülekezési jog korlátozását, mint a magyar alkotmány - jegyezte meg az igazságügyi tárca államtitkára.

A tervek szerint nem minősülne szabálysértésnek az, ha valaki be nem jelentett vesz részt. Továbbra is szabálysértés viszont az, ha valaki nem tesz eleget a rendőrségi intézkedésnek.

Kondorosi Ferenc felhívta arra is a figyelmet, hogy a magyar jogban nincs a szabálysértésnél enyhébb kategória, a szankciók kiszabásakor nem értelmezhető az engedetlenség fogalma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 6. 08:10
×
×
×
×