eur:
389.75
usd:
362.06
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Nem lesz házipénztár-adó

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a házipénztár-adóról szóló törvényt - közölte az Ab sajtófőnöke. A Fidesz üdvözli a döntést, az MSZP tudomásul veszi.

Sereg András hozzátette, hpgy a testület állásfoglalása szerint a házipénztári készpénzállomány nem tekinthető az arányos közteherviselés alapját képező jövedelemnek, illetve vagyonnak. A megsemmisítés miatt a törvény nem lép hatályba.

Az Ab első alkalommal semmisített meg kihirdetett, de hatályba még nem lépett adótörvényt az Alkotmány azon paragrafusának sérelmére alapozva, amely kimondja, hogy minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.

A parlament július 10-én fogadta el a házipénztáradóról szóló törvényt, 2007. január 1-i hatályba lépéssel. A törvény a készpénzforgalom visszaszorítását valamint - az elvárt adó és a minimálbér kétszerese után fizetendő járulék bevezetéséhez hasonlóan - a gazdaság kifehérítését célozta.

A házipénztárban jelentős összeget felhalmozó vállalkozások közül szakértők szerint sok a kényszervállalkozás, amelyek tulajdonosai a társasági adót még megfizették a nyereség után, az osztalékadót azonban már nem akarták, vagy nem tudták.

A jogszabály szerint házipénztáradót azoknak a cégeknek kellett volna fizetniük, amelyek pénztárukban az üzletmenet által indokoltnál több készpénzt tartanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Szombaton kiderült, hogy Donald Trump újbóli megválasztása esetén a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe. Eközben a G7 országok vezetői tárgyalásokat folytatnak egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Ukrajnának 50 milliárd dollár értékű segélyt nyújtanak, amit az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből finanszíroznának. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×