eur:
389.48
usd:
361.55
bux:
68425.96
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A pártból is kizárhatják Sipos Józsefet

Az MSZP-ből is kizárhatják Sipos Józsefet, aki beengedte a Magyar Rádió tudósítóját a szocialisták Országos Választmányi ülésére. Sipos József egyik alapítója annak a társadalompolitikai tagozatnak, amely folyamatosan bírálja Gyurcsány Ferenc politikáját.

A szocialisták társadalompolitikai tagozata szerint az MSZP "egyarcúságának" megszüntetésével vissza kell térni a párt demokratikus hagyományaihoz.

A Magyar Rádió tudósítóját a választmányi ülésre beengedő Sipos Józsefet a nagyobbik kormányzópárt elnöksége ma meghallgatta. Az Index információi szerint Sipos Józsefet a történtek miatt a pártból is kizárhatják.

Választmányi tagságából azonban csak a saját tagozata hívhatja vissza.

A tagozat tiszteletbeli elnöke szeptember 18-án azt mondta az InfoRádiónak, hogy demokratikus körülmények között egy kormányzat nem engedheti meg magának azt, hogy az embereket tudatosan, szándékosan és folyamatosan félretájékoztassa, félrevezesse.

Gazsó Ferenc szerint vannak dolgok, amelyeket bizonyos társadalmi körülmények között egyszerűen nem lehet megcsinálni.

Ez egy diktatúrában elmegy, hogy a diktátorok, a hatalmat bitorlók azt csinálnak amit akarnak, hazudnak, félrevezetik, becsapják, megfélemlítik az embereket. De demokratikus körülmények között elfogadhatatlan - jelentette ki Gazsó Ferenc.

Az MSZP társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke szerint a miniszterelnök egész magatartását az a cinizmus jellemzi, ami az egész társadalmat: "én úgyis azt csinálok, amit akarok, a lényeg az, hogy megszerezzem a választásokon a felhatalmazást, és azután a hatalom megtartása érdekében néha teszek talán engedményeket, de igazából nem érdekel sem a választók véleménye, sem a társadalmi közvélekedés, semmi sem, csak a hatalom és a saját elképzeléseim tűzön-vízen keresztül történő realizálása".

Az MSZP társadalompolitikai tagozatát a 2004-es európai parlamenti választások után alakította meg Sipos József, tagja többet között az EP-képviselő Tabajdi Csaba, a történész Gazsó Ferenc, Kerényi György, Gráner Gyula.

A tagozat 2005-ben élen járt Szili Katalin köztársasági elnöki jelölésében, de hallatták hangjukat a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Miért alkalmazza a világ a BIM klasszifikációs struktúrát?

Miért alkalmazza a világ a BIM klasszifikációs struktúrát?

Ellentmondásos piaci várakozás kíséri a tavaly életbe lépett új építési törvény BIM előírásának gyakorlati megvalósulását. Pedig most dől el, hogy az építőipar állam által indított digitalizációja eredményezhet-e egységes piaci fejlődést. Az állam elvárása, hogy a beruházások tervezésének korai szakaszában reális költségtervet kapjon. Ehhez egy fejlett digitális munkafolyamat felépítése szükséges, amelyre jó nemzetközi gyakorlatot találni, miközben itthon nincs hagyománya az egységes piaci gyakorlatnak. A Graphisoft szakemberei Reicher Péter országigazgató és Kari Szabolcs BIM menedzser a tapasztalataikról számoltak be, valamint Lengyel Balázs költségtervező mérnök, az ÉKTR egyik megalkotója, a Spányi Partners Zrt. egyik tulajdonosa a költségvetési klasszifikáció nemzetközi megoldásait és a magyar kezdeményezéseket mutatta be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×