Nyitókép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Combfogdosási botrány nehezíti Boris Johnson napjait

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. szeptember 30. 18:46
Ha nem lenne elég a temérdek politikai bírálat, Boris Johnsonnak a magánélete miatt is fájhat a feje. A brit konzervatívok éves konferenciájára árnyékot vethet, hogy egy újságíró emlékei szerint a kormányfő húsz éve molesztálta őt. Felmerült az a vád is, hogy Johnson londoni polgármesterként a szeretőjének tartott nő cégét segítette.

Több tűz között lavírozik a brit miniszterelnök. Egyrészt a „ha törik, ha szakad” brexitpolitikája miatt érik bírálatok, még a saját pártjából is. Emellett két nő most állt elő a váddal, hogy több mint húsz éve szexuálisan zaklatta őket.

Az egyik eset idején Johnson még a Spectator konzervatív magazin szerkesztője volt. Charlotte Edwards, a Sunday Timesnál volt kolumnista, és azt mondja, hogy

Johnson egy ebéd során az asztal alatt a combjára tette a kezét és megszorította.

„Erre hirtelen felültem” – mesélte az incidens részleteit az újságíró.

Edwards elmondta azt is, hogy az ebéd után beszélt a Johnson másik oldalán ülő nővel, aki szintén azt állította, hogy fogdosta a jelenlegi brit miniszterelnök.

A kormányfő szóvivője „valótlannak” nevezte a most felmerült állításokat.

Ha ez nem lenne elég, Johnson ellenfelei örülhetnek egy másik kínos magánéleti ügynek, amelyben a vádak már arról is szólnak, hogy Johnson visszaélt a hatalmával és jogtalan előnyöket adott.

Az utóbbi hetekben a brit sajtó elkezdett cikkezni az akkor még londoni főpolgármester Johnson és egy fotómodellből startup vállalkozóvá vált amerikai nő, Jennifer Arcuri viszonyáról, illetve arról, hogy Arcuri londoni cége különböző támogatásokat kapott.

A nő London "Szilícium Körfogalom"-ként ismert divatos negyedében, Shoreditchben, sok brit technológiai cég otthonában tartott fenn lakást. Johnson ide járt fel ebédidőben és ismeretségüket nem is titkolták, többször megjelentek a nyilvánosság előtt, de barátként említették egymást.

Johnsont most feljelentették a rendőrségnél azzal a váddal, hogy Arcuri cégével kivételeztek, amikor londoni főpolgármester volt. Az Innotech nevű vállalat három külföldi kereskedelmi misszióban vehetett részt, abban az időben, amikor Johnson a londoni önkormányzatot vezette.

Magánebédek sora

A baloldali beállítottságú Mirror bulvárlap 17 olyan akkori naplóbejegyzést talált, ahol a városvezető ismeretlen helyszínen, „magánebéden” vett részt 2012 és 2015 között.

Egy amerikai újságíró, David Enrich közben azt állította: Jennifer Arcuri két barátnője azt mondta neki, hogy a nő bevallotta nekik, a főpolgármester szeretője volt.

Maga a miniszterelnök azonban tagadja a vádakat: egy tévéinterjúban öt alkalommal is kerülte a választ, és csak annyit mondott: „nem volt olyan összeférhetetlenség, amit jelenteni kellett volna”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Johnson-afférok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást