Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Wladár Sándor: nem szabad bántani Milák Kristófot!

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. június 21. 19:15
Vissza lehet térni a legjobbak közé egy néhány hónapos kihagyás ellenére is - hangsúlyozta az InfoRádiónak Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, miután az olimpiai bajnok Milák Kristóf bejelentette, hogy pihenésre van szüksége, és nem vesz részt júliusban a fukuokai világbajnokságon.

Segítő kezet kell nyújtani Milák Kristófnak - emelte ki a sportvezető a tokiói játékok legeredményesebb magyar férfi versenyzőjéről.

"Egy éve szenzációs világrekordot úszott a Duna Arénában, és évről évre hozta a sikereket. Mindig azt vallottam, hogy egy szövetségnek nem csak a győzelmeknél kell a sportoló mellett állni, hanem akkor is, amikor nehézségekkel küszködik. A felkészülés időszakában Kristófnál szinte évről évre jelentkeztek problémák, bizonyos időszakokban mentálisan és fizikailag kimerül, elfárad. Hetek óta próbáltuk visszaterelni az uszodába, de végül be kellett látnunk, hogy kihagyásra van szüksége" - tette hozzá Wladár Sándor.

Megemlítette, hogy egyáltalán nem példa nélküli egy ilyen lépés. Emlékeztetett, hogy 1991-ben Darnyi Tamás bő négyhónapos szünetet tartott, aztán a barcelonai olimpián fényes győzelmeket aratott: mindkét vegyesúszó számban meg tudta védeni címét. Legutóbb Caleb Dressel esete okozott megdöbbenést a világ úszósportjában, az amerikai sztár éppen a budapesti vb kellős közepén lépett vissza a további küzdelmektől, majd maradt hosszabb időre távol az uszodáktól, ő ugyanakkor Japánban bő egy hónap múlva már ismét a győzelmekért küzdhet.

"Kristóf is emberből van, ne tekintsünk rá nyerőautomataként, tudomásul kell vennünk, hogy elfáradt. Tagadhatatlan, hogy maga alatt van most. Mindenkit kérek, hogy a következő időszakban ne keresse, hagyja pihenni, feltöltődni, és senki ne bántsa őt" - nyomatékosította az elnök.

Megjegyezte, hogy az észszerű menetrendről edzőjével, Virth Balázzsal és Sós Csaba szövetségi kapitánnyal dönt, nem csak passzív pihenésről szól majd a nyár, hanem szárazföldi és vízi edzéseken is részt vesz a 200 méter pillangó világcsúcstartója.

"Szeptemberig alapvetően erőt gyűjt, jövőre pedig a tervek szerint részt vesz a dohai világbajnokságon, majd az Eb-n és természetesen a párizsi olimpián is. Ahhoz, hogy igazi korszakos nemzeti hős legyen, a francia fővárosban is nyernie kell" - tette hozzá Wladár Sándor.

A sportvezető nem rejtette véka alá, hogy Milák Kristóf kiesése a váltóknak is gondot okoz, ugyanakkor nélküle is legalább két éremben bízik Fukuokában a magyar válogatottól. Titkos esélyesnek nevezte Márton Richárdot, aki az elmúlt években az olimpiai bajnokot segítette, majd nőtt fel a mezőny legjobbjaihoz a tavalyi versenyekre.

A témáról részletesebben is szó lesz csütörtökön este fél nyolc után az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Úszás - Wladár Sándor Milákról EXKLUZÍV
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást