Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Péni István vallott az Eb-győzelemről és az indiai szabotázsról

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. június 3. 18:11
Rémálomnak érezte az első napokat, miután kiderült, hogy az indiai versenyen pozitív lett a doppingmintája, a szabotázs ténye is sokkolta, de végül felmentették, lőhetett már az Európa-bajnokságon, ott pedig nagy csatában megvédte címét a sportlövő.

Már az olimpiai felkészülésre fókuszál Péni István, aki megvédte címét az Eszéken rendezett kontinensbajnokságon. A 24 éves versenyző rendkívüli időszakon van túl, az eddigi jelek alapján doppingszert keverhettek az egyik étrend-kiegészítőjébe, de a nemzetközi szövetség nemcsak felmentette, hanem határozottan kérte is, hogy induljon el a horvátországi Eb-n.

Az InfoRádiónak hangsúlyozta, hogy nagyon örül az Európa-bajnoki címvédésének. Az előzmények miatt nem volt csúcsformában, de a környezetében sokan – köztük a szponzorai, az olimpiai bizottság, az egyesülete és a hazai szövetség – bíztak benne, és szeretett volna értük is küzdeni.

„Különleges élmény volt, hogy

amikor az utolsó lövésemmel megnyertem az Eb-t, föltörő érzelmeket láttam nem csak a magyar küldöttségen, hanem az egész lelátón is”

– elevenítette fel az Eb-siker pillanatát.

Azt nem tudja, hogy ilyen előzmények után lehetett-e számolni ezzel a sikerrel, az viszont biztos, hogy az Európa-csúcsával önmagát is meglepte. Hetvenszázalékos formában érezte magát, de abban a pillanatban, azon a napon százszázalékos formát mutatott.

„Az első Eb-válogatón még részt tudtam venni, ott új országos csúcsot lőttem, 1189 kört, ami magasabb, mint a jelenlegi világrekord. Jó formában voltam, viszont pár nappal később, április 15-én értesített a nemzetközi szövetség arról, hogy a március 19-én, Indiában adott mintám pozitív lett, vagyis a mintámban és a szervezetemben Furosemidet találtak. Nem tudtam hirtelenjében ezt hova tenni, olyan volt, mint egy véget nem érő rémálom. Azt sem tudtam, mi ez a szer, most már tisztában vagyok vele, hogy vízhajtóról van szó, nem volt nehéz bizonyítani, hogy ez a mi sportágunkban csak hátrányt okoz és semmi előnyt, hiszen felviszi a szívritmust, ami épp az ellenkezője annak, amire egy sportlövőnek szüksége van. De az, hogy hogyan került a szervezetembe, nagy rejtély volt. Bíztunk abban, hogy ha listázzuk az összes lehetőséget, még ha azok közül sok elképzelhetetlennek is tűnt, és végigmegyünk az összesen, kizárjuk sorra őket, akkor a végén csak egy marad. Sajnos idáig el se kellett jutni, valóra vált a legrosszabb elképzelésem,

végül szabotázs miatt fölmentettek, vagyis nem én követtem el a vétséget, hanem más ember hatására került a szervezetembe ez a tiltott anyag”

– idézte fel a kritikus időszakot Péni István.

Az első hét volt számára a legszörnyűbb, teljesen összetört, nem tudta, hogyan állhat fel ebből a helyzetből, fogalmuk sem volt, mi történhetett. Valószínű volt, hogy a labor nem hibázott, de hiába egymillió az egyhez ennek az esélye, ő abban hitt, azt gondolta, hogy az az egy biztosan ő lesz. A beérkező információk és bizonyítékok újabb sokkot okoztak.

„Elképzelni sok mindent el tud az ember, de amikor látja a saját szemével, hogy mi történt, az megdöbbentő” – mondta. A helyzet ijesztő volt, de szép lassan már látta az alagút végén a fényt. Sokáig kérdés volt, hogy az Európa-bajnokságon részt tud-e venni, nem akarták kockáztatni az olimpiai szereplését az indulással, de végül pár nappal a verseny kezdete előtt a nemzetközi szövetség felmentett a doppingvád alól, és nyomatékosan kérték a szervezettől, hogy vegyen részt az Eb-n.

„Ennek eleget tettem – mondta –,

ott voltam, nyertem, nagyon örülök neki.”

Lezártnak tekinti a maga részéről az elmúlt időszak kellemetlenségeit, készül az olimpiára, három versenyszámban indul Tokióban, kettőben vezeti a világranglistát, a harmadikban világcsúcstartó. Még egy világkupaversenyen indul, ez eredetileg Azerbajdzsánban lett volna, de a járvány miatt végül az Eb helyszínén, Eszéken, vagyis közel rendezik meg.

A közelgő olimpiáról megjegyezte, hogy ha egy sportlövő döntőbe kerül, akkor már valamilyen szinten elégedettnek kell lennie a teljesítményével.

Az elmúlt hónapokra visszatérve azt mondta, megerősítették ezek a tapasztalatok, de nem örül neki, hogy így történt. Élsportolóként az a feladata, hogy a külső körülményeket kizárja, persze azért küzd vele.

„Hat éve részese vagyok ennek a zaklatássorozatnak – magyarázta Péni István –, ezzel nőttem fel, tudok vele bánni. Erre bizonyíték ez az Eb-aranyérem is.”

A teljes interjút péntek este fél nyolc után az InfoRádió Ötkarika című műsorában hallgathatják meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Péni István vallott az Eb-győzelemről és az indiai botrányról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást