Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Díszpolgári címet kapott Andy Vajna

Infostart
2019. január 30. 13:35
Kisvárda önkormányzatának képviselő-testülete “Kisvárda Város Díszpolgára” posztumusz kitüntető címet adományozott Andy Vajnának - értesült a FrissMédia.

A díszpolgári cím adományozása már korábban felvetődött. Idén nyáron akarták benyújtani a képviselő-testülethez az erről szóló előterjesztést. A filmproducer és kormánybiztos másfél héttel ezelőtti halála miatt azonban előbb döntöttek a kérdésben, és a posztumusz kitüntetésről rendkívüli zárt ülésen 29-én döntött is a testület, egyhangú szavazással - közölte a portál.

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten, anyai, anyai nagyszülői ágon kötődik Kisvárdához.

A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos temetését csütörtökön tartják, családja kérésére zárt körben. A legújabb hírek szerint nem a művészparcellában, hanem a 19-esben lesz a végső nyughelye.

Andy Vajna 2013. nyarán volt az InfoRádió Arénájának a vendége

A hazai filmgyártás felfuttatásáról szőtt terveiről beszélt. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos akkor azt mondta, bár az utóbbi években készültek forgatókönyvek, de mindegyikből hiányzott valami, ami miatt nem támogatta volna saját vagyonából.

A teljes beszélgetés megtekinthető az interjúról készült alábbi videókban:

Vajna András György, Andrew G. Vajna, művésznevén Andy Vajna (Budapest, 1944. augusztus 1. – Budapest, 2019. január 20.) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke.

2011 januárjától haláláig a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tisztségét töltötte be, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt.

2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személye volt.