Nyitókép: MTI/AP/Brit védelmi minisztérium/RAF/Lee Goddard

Iráni rakéták indultak Ciprus felé

Infostart / MTI
2026. március 1. 15:36
John Healey brit védelmi miniszter szerint a brit légvédelem lelőtt két olyan iráni rakétát, amely a Cipruson működő brit katonai támaszpontok felé tartott.

Healey a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió, majd a BBC közszolgálati médiatársaság vasárnapi hírműsorainak nyilatkozva elmondta: a rakétákkal Irán eredetileg valószínűleg nem a ciprusi brit katonai létesítményeket akarta támadni, de ezt még vizsgálják a szakértők.

Elmondta ugyanakkor azt is, hogy a Bahreinben működő amerikai támaszponton, amelyet közvetlen iráni rakétatámadás ért, a becsapódások idején 300 brit katona tartózkodott, és ők alig néhány száz méternyire voltak a robbanások helyszíneitől.

Előzőleg szombaton koncentrált amerikai–izraeli légitámadásokban megölték Irán szinte teljes katonai és politikai vezetőségét, meghalt Ali Hamenei Ajatollah is. Irán válaszul csapásokat indított egy sor Öböl-menti állam irányába, rakéták indultak az Emírségek, Katar, Szaúd-Arábia és Omán irányába is.

Az iráni háború második napjának összes hírét elolvashatja percről percre tudósításunkban.