Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev

Komoly fegyverzetet vásárol Fehéroroszország Oroszországtól – a háború csütörtöki hírei

Infostart
2022. május 19. 10:43
Minden hír az Ukrajnában zajló háborúról és annak hatásairól.
2022.05.19. 21:50

Komoly fegyverzetet vásárol Fehéroroszország Oroszországtól

Fehéroroszország két korszerű fegyverrendszert, rövid hatótávolságú Iszkander harcászati rakétákat és Sz-400-as légvédelmi rendszereket vásárolt Oroszországtól – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Minszkben.

"Ilyen fegyverzettel már teljesen más hadseregről beszélünk" - jelentette ki a fehérorosz elnök országa haderejéről a BelTa helyi hírügynökség jelentése szerint. Az önjáró szállítójárművekről indítható, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel is felszerelhető Iszkander rakéták hatótávolsága mintegy ötszáz kilométer. Az Sz-400-as légvédelmi rendszer pedig egy hozzávetőleg 400 kilométeres körzetben képes ellenséges rakétákat, illetve repülőgépeket megsemmisíteni. Lukasenka - aki Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legszorosabb szövetségesének számít - a Nacionalnaja Oborona című orosz katonai szaklapnak adott tavaly novemberi interjújában beszélt arról, hogy Minszk Iszkander műveleti-taktikai rakétakomplexumokat kér Oroszországtól. Mint mondta, több, ötszáz kilométer hatótávolságú rakétaosztályt telepíttetne Fehéroroszország déli és nyugati részén. Minszknek jelenleg kisebb, 300 kilométer hatótávolságú, fehérorosz gyártmányú Polonez rakétakomplexumai vannak.

2022.05.19. 21:40

Még az acélműben van az Azov parancsnoka, videón jelentkezett be

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében lévő Szeverodoneck várost lőtték csütörtökön, aminek következtében az előzetes információk szerint 12 helyi lakos vesztette életét és több mint negyven sebesült meg – közölte Szerhij Hajdaj, a régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

2022.05.19. 21:39

Vlagyimir Putyin lányának gyereke van "Zelenszkijtől"

Nem az ukrán elnök, hanem egy sokáig Berlinben élő és alkotó művész, Igor Zelenszkij az apa. De a sztori így is érdekes.

2022.05.19. 21:38

Szergej Lavrovval tárgyalt a WHO főigazgatója

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója bejelentette, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztetett az Ukrajnában oroszok által ellenőrzött területeken és az ostromlott térségekben tartózkodó civilek egészségügyi ellátásáról. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Twitter-oldalán számolt be arról, hogy tárgyalt Lavrovval a nemzetközi egészségügyek és a WHO-val folytatott együttműködés mellett Ukrajna egészségügyi helyzetéről is.

Mint írta, Mariupol, Herszon, Dél-Zaporizzsja térségéhez és további ostromlott területekhez biztonságos hozzáférést kért Moszkvától, hogy a világszervezet egészségügyi ellátást biztosíthasson az ottani civilek számára. (MTI)

2022.05.19. 21:05

A finn és a svéd miniszterelnökkel tárgyalt Joe Biden

Finnország és Svédország belépésével a NATO erősebbé válik – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Washingtonban, miután hivatalában fogadta Sauli Niinistö finn elnököt és Magdalena Andersson svéd miniszterelnököt.

Az Egyesült Államok elnöke egy nappal azt követően tárgyalt a két ország vezetőjével, hogy hivatalosan benyújtották hazájuk NATO-csatlakozási kérelmét.

Biden hangoztatta, hogy mind Svédország, mind Finnország "erős demokrácia, az erős, egységes NATO pedig az amerikai biztonság alapja". Hozzátette, hogy a két ország "minden NATO-követelményt teljesít", a szövetség biztonságát pedig egyértelműen növeli, hogy északon lesz két új tagja.

Az elnök jelezte, hogy kormányzata hamarosan a kongresszus elé terjeszti támogató javaslatát annak érdekében, hogy amint a NATO-ban megszületik a döntés, az amerikai törvényhozás gyorsan jóváhagyhassa. (MTI)

2022.05.19. 21:04

Egyre kevesebb a menekült Budapesten

Továbbra is csökken az Ukrajnából Budapestre érkező menekültek száma, a főváros szálláshelyein jelenleg már csak 311 ember tartózkodik – közölte Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes Budapesten.

Azt mondta, a szálláson tartózkodók átlagéletkora nem éri el a húsz évet, 57 százalékuk kiskorú.

Az Ukrajnából menekülők eddig 25 973 "vendégéjszakát" töltöttek fővárosi szállásokon. Megemlítette, hogy több mint 90 ezer adag ételt osztottak ki. (MTI)

2022.05.19. 21:02

Megvan az oroszországi McDonald's-ok új tulaja

Az orosz kormány minden szükséges támogatást megad az induláshoz a McDonald's amerikai gyorsétteremlánc oroszországi éttermeit átvevő új tulajdonosnak – jelentette be Gyenisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter.

A világ legnagyobb hamburgerétterem-lánca csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy Alekszandr Govor jelenlegi licensztulajdonosnak adja el oroszországi üzlethelyiségeit, aki új márkanév alatt üzemeltetné az éttermeket. A McDonald's oroszországi és ukrajnai éttermei egyelőre zárva tartanak, de a dolgozókat továbbra is fizetik.

Az amerikai gyorsétteremlánc tavaly bevételének 9 százalékát, mintegy 2 milliárd dollárt termelt ki az orosz és az ukrán piacon. Oroszországi és ukrajnai éttermeinek bezárása óta a vállalat havi 55 millió dollárt veszített. (MTI)

2022.05.19. 21:00

Európai Parlament: Fehéroroszország se ússza meg

A fehérorosz rezsim szintén felelős az Ukrajna elleni orosz háborúért, ugyanúgy viselnie kell a nemzetközi jogból eredő összes jogi következményt, és ezért az Oroszországgal szemben bevezetett minden szankciót alkalmazni kell Fehéroroszország esetében is – jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén kézfeltartással elfogadott állásfoglalásukban a képviselők elítélték a fehérorosz rezsim szerepét az Ukrajna elleni háborúban. Elítélték a támogatást, amellyel Minszk lehetővé tette az orosz csapatok és fegyverek számára, hogy áthaladjanak Fehéroroszország területén, használják a légterét, tankoljanak és katonai lőszereket tároljanak ott.

Felhívták a figyelmet Oroszország megnövekedett szerepére Fehéroroszországban, beleértve a pénzügyi befolyást is, ami véleményük szerint komoly kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Minszk képes-e szuverén döntések meghozatalára.

Az EP üdvözölte az Európai Bizottság javaslatát az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciócsomagról, és felszólította az uniós tagországokat, hogy biztosítsák annak átfogó és gyors végrehajtását. Hozzátették: ezeket az intézkedéseket Fehéroroszország esetében is alkalmazni kell.

Hangsúlyozta továbbá, hogy átfogó vizsgálatot kell folytatni az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje által a fehérorosz nép ellen elkövetett bűncselekmények ügyében. Az EP elítélte a fehérorosz büntető törvénykönyv közelmúltbeli módosításait, melyekkel visszaállították a halálbüntetést terrorcselekmények előkészítése vagy kísérlete esetén. A törvényt a rezsim könnyen felhasználhatja politikai ellenfeleivel szemben – figyelmezettek az EP-képviselők. (MTI)

2022.05.19. 20:41

Boris Johnson felszólítást intézett Oroszországhoz

A brit miniszterelnök a mariupoli ukrán hadifoglyokkal való tisztességes bánásmódra szólított fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel telefonon folytatott tárgyalásán.

2022.05.19. 20:12

Először egyeztetett az amerikai és az orosz vezérkari főnök a háború kitörése óta

A két ország hadügyminisztereinek egyeztetése után hat nappal tárgyaltak. Mindkét megbeszélés amerikai kezdeményezés volt.

2022.05.19. 19:29

Nagy terhet vehet le Ukrajna válláról az EP friss döntése

Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta az Európai Bizottság javaslatát, hogy az Európai Unió egy évre függessze fel az EU-ba irányuló valamennyi ukrán exportra, köztük az acélexportra kivetett dömpingellenes és importvámot, és minden vonatkozó uniós védintézkedést.

2022.05.19. 18:47

A mai nap kulcsszavai – válság és országépítés

Módosítják a költségvetést, csökkentik az állami beruházási és működési kiadásokat és lehet, hogy megadóztatják az extraprofittal rendelkező cégeket - nagyjából így lehet a legrövidebben összefoglalni a mai miniszterjelölti meghallgatások pénzügyi részét. Varga Mihályhoz hasonlóan Nagy István agrárminiszter-jelölt is válságos időszakról beszélt, talán egyedül a leendő építési és beruházási miniszter beszélt másként. Lázár János az a célja, hogy létrejöjjön egy olyan országépítő struktúra, amelynek segítségével utolérik Ausztriát, és Magyarország Európa egyik legjobb országa legyen 2030-ra.

2022.05.19. 18:32

EP: segíteni kell az európai családokat a háború negatív hatásai miatt

Gazdasági javaslatokat szavazott meg az EP.

2022.05.19. 18:21

Gál Kinga: háborús bűncselekmények és a népirtás nem maradhat büntetlenül

Az ukrajnai orosz háború a kontinens és az egész világ biztonságát fenyegeti - mondta Didier Reynders uniós biztos.

2022.05.19. 18:12

Háborús bűnök: különleges nemzetközi törvényszéket akar az Európai Parlament

Mivel a Nemzetközi Büntetőbíróságnak ebben nincs hatásköre.

2022.05.19. 17:38

Tűzszünet? Kijevnek van egy sarkos alapfeltétele

Ne javasoljanak Ukrajnának tűzszünetet az orosz csapatok teljes kivonása nélkül, mert ez "lehetetlen" - kérte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség tagja a Twitteren.

2022.05.19. 17:15

Elárulta Moszkva, hányan nyitottak rubelszámlát a gáz kifizetésére

Az elkövetkező napokban nyilvánosságra hozzák azoknak a vevőknek a listáját, akik beleegyeztek abba, hogy rubelben fizessenek a gázért.

2022.05.19. 17:04

Újabb kelet-európai országot venne fel az unióba az EP

Az Ukrajna elleni orosz háború fényében az Európai Parlament (EP) képviselői arra szólították fel az Európai Uniót, hogy a tagjelölti státusz megadásával nyújtson stratégiai támogatást Moldovának.

2022.05.19. 16:53

Resperger István: Ha be is fagy az ukrán-orosz háború, bármelyik fél újrakezdheti

Az azovsztali harcok végeztével egyes elemzések szerint új fordulatot vehet a háború - ezzel kapcsolatban kérdeztük Resperger István ezredest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetőjét.

2022.05.19. 15:54

Portugália segíti a NATO keleti szárnyának megerősítését

A portugál-román védelmi együttműködés kiterjesztéséről és elmélyítéséről írt alá megállapodást Bukarestben a két ország védelmi minisztere António Costa portugál és Nicolae Ciuca román kormányfő jelenlétében. A két miniszterelnök megerősítette: az Ukrajna elleni orosz agresszió idején Portugália és Románia együttműködik a NATO védelmi és elrettentő képességének megerősítésén a keleti szárnyon, és mindkét ország támogatja Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz.

Úgy értékelték: Finnország és Svédország felvétele erősíteni fogja a NATO-t, semlegességük feladását pedig Oroszország idézte elő azzal, hogy a nemzetközi jogot megsértve katonai agressziót indított egy független, szuverén állam ellen.

Costa szerint szükség esetén meghosszabbítják a portugál katonák hat hónapra tervezett romániai küldetését. A román védelmi tárca április közepén közölte: mintegy 220 portugál katona érkezik Romániába.

A portugál miniszterelnök csütörtök délután Klaus Iohannis román államfő és Nicolae Ciuca miniszterelnök társaságában a dél-romániai Caracalra látogatott, ahol a NATO Romániában alakult dél-keleti nemzetközi hadosztályparancsnoksága keretében szolgálatot teljesítő portugál katonai alegységekkel találkoztak. A román miniszterelnök szerint a kiváló portugál-román katonai együttműködés példája volt az, hogy Románia F-16-os harci repülőgépeket vásárolt Portugáliától.

Ciuca aggodalmát fejezte ki az Odesszát ért támadások és a térségben élő román közösség sorsa miatt, rámutatva: csütörtökön meghaladta az egymilliót a Romániába érkező ukrajnai menekültek száma. (MTI)

2022.05.19. 15:50

Kiutasítottak öt portugál diplomatát

Moszkva csütörtökön kiutasított öt portugál diplomatát, válaszul Lisszabon korábbi hasonló intézkedésére. Az orosz külügyminisztérium csütörtökön bekérette a moszkvai portugál nagykövetet, akinél határozott tiltakozását fejezte ki a portugál hatóságok "provokatív" döntése miatt, amelyben a portugáliai orosz diplomáciai képviselet 10 alkalmazottját nemkívánatos személynek nyilvánították. (MTI)

2022.05.19. 15:37

Kirobbant a nagy vita Ausztriában a semlegesség mítoszáról

Finnország és Svédország búcsút mond a semlegességnek, és a NATO-hoz kíván csatlakozni. A semleges Ausztriában fellángolt az ezzel kapcsolatos vita. Az alpesi köztársaság azonban elzárkózik a finn, illetve svéd példa követésétől.

2022.05.19. 15:26

Nagy István meghallgatása - Élelmiszerválságra készülünk

Magyarország már visszafogta gabonaexportját; a családi gazdaságok és a nagy termelők versenye nem elvárt; nőnie kell a magyar termékek arányának az élelmiszerboltok polcain - ez is kiderült az agrárminiszter csütörtöki miniszterjelölti meghallgatásán.

2022.05.19. 13:50

Uniós szankciók fenyegetik az egykori német kancellárt

Túllépett Németország határain a hetek óta tartó Schröder-botrány. Az Ukrajna elleni háborút kirobbantó Oroszországgal, illetve személyesen Vlagyimir Putyinnak való szoros együttműködése miatt hírhedtté vált Gerhard Schrödert nem csupán Berlinben fenyegetik szankciók, hanem Brüsszelben is. Az Európai Parlament tervezett határozata szerint európai uniós szankciókat léptethetnek életbe a volt kancellár ellen, hacsak nem szakit a különböző orosz cégek kiszolgálásával.

2022.05.19. 13:16

Morawiecki: egységesnek kell lennünk

Vlagyimir Putyin orosz elnök elszigetelésére, az Ukrajnai háborús bűntetteket elkövetők elítélésére és az "orosz világ" koncepciójának kiiktatására szólított fel egy varsói nemzetközi konferencián Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Morawiecki az ukrajnai háborúról beszélve a civil lakosságot ért bűntettekre, köztük a bucsai mészárlásra utalt. Ezeknek az eseményeknek fel kell ébreszteniük a nemzetközi közösséget "geopolitikai álmából", de hatásukra el kell utasítaniuk "a régi ábrándokat is" - jelentette ki.

Az ukrajnai háború paradoxonának nevezte, hogy amennyiben Ukrajna győz, "elsősorban övé lesz a győzelem, amennyiben viszont veszít, mindnyájan veszítünk, és véget ér a világ a mai formájában".

Ez alapján Morawiecki Putyin elszigetelésére szólított fel. "Természetesen a diplomácia párbeszédet igényel, terroristákkal viszont nem szabad tárgyalni" - hangsúlyozta, hozzátéve: "a bűnözőket el kell ítélni, az úgynevezett orosz világ ideológiáját pedig le kell győzni és kiiktatni".

A kormányfő látja: újabb országok megtámadásától Oroszországot csak "katonai képeségeink növelése és erőteljes szankciók" rettenthetik el. "Putyin nemcsak egy őrült, akinek sokan tartják. Jól tudja, hogy a Nyugat legyőzése annak megosztásával sikerülhet, ezért egységesnek kell lennünk" - tette hozzá. (MTI)

2022.05.19. 13:05

Elképesztő gabonadrágulásra figyelmeztet Ukrajna

A háború sújtotta országban a termés a felére esett vissza.

2022.05.19. 12:45

Ukrajnát támogató "szolidaritási alapot" javasol Olaf Scholz

A német kancellár szerint a konfliktust nem lehet lezárni orosz "békediktátummal".

2022.05.19. 12:35

Orosz közlés: újabb mariupoli fegyveresek adták meg magukat

Eddig 80 sebesült katonáról tudni.

2022.05.19. 10:30

Több vezetőt leváltott Vlagyimir Putyin

A brit védelmi mininsztérium jelentése szerint több magasrangú parancsnokot is leváltott az orosz elnök a háborús hibák miatt. Megnevezik Szergej Kisel altábornagyot, aki az elit 1. gárda harckocsihadsereget irányította, de nem sikerült elfoglalnia Harkivot, Igor Osipov admirálist, aki az orosz fekete-tengeri flottát irányította, valamint Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnököt, aki még posztján maradhat, de valószínűleg elvesztette Putyin bizalmát. (BBC)

2022.05.19. 10:20

Majdnem 10 ezren érkeztek

Az ukrán-magyar határszakaszon 5590 ember lépett be szerdán Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4269-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A beléptetettek közül a rendőrség 329 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - tájékoztatott az ORFK. Az ukrajnai háború elől hétfőn 215 ember, köztük 96 gyermek érkezett Budapestre vonattal - tették hozzá. (MTI)

2022.05.19. 09:28

Gazdasági forgatókönyvek az ukrajnai háborúra

Londoni makrogazdasági elemzők új alapeseti előrejelzése szerint az idén 40 százalékot megközelítő mértékben zuhanhat az ukrán hazai össztermék (GDP), de a helyzet bizonytalansága miatt több alternatív - ennél jobb, illetve rosszabb - forgatókönyv is elképzelhető.

2022.05.19. 09:14

Már több mint 50 ezer ukrán menekült kapott munkát Csehországban

Döntően olyan állásokról van szó, amelyek hosszú ideje betöltetlenek voltak. Vít Rakušan belügyminiszter szerint a Csehországba érkezett ukrán menekülteknek nyújtott állami segély már nem lesz veszteség az ország számára, ha legalább egyharmaduk munkába áll.

2022.05.19. 08:32

Négy ország már lépett a gázimport függőségének csökkentése felé

Megállapodtak az Északi-tenger szélenergia termelésének bővítéséről.

2022.05.19. 08:11

Tényleg záródik az orosz gázcsap Finnország felé

Még ezen a héten vége a szállításnak finn közlés szerint.

2022.05.19. 07:47

A Közel-Keletet és Észak-Afrikát is kiéhezteti a háború – nálunk is lesz baj

Időközben kezd bejáratódni a konstancai tengeri kikötő használata, és új vasúti szállítási útvonalak is létesülnek Romániában, kikerülve az orosz tengeri blokádot.

2022.05.19. 06:46

Animáción az ukrajnai háború területi nyereségei és veszteségei

Látványos, ahogy az orosz erők előrenyomultak a kijevi régióban, aztán eltűntek, illetve ahogyan a két fél "gyűri" egymást a keleti frontokon.