Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Szakértő: a magyaroknak elég volt a szlovákiai magyar sárdobálásból

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. március 2. 19:58
A szlovákiai magyar pártok ellenségeskedése, illetve az, hogy a szlovák pártok is feltesznek listájukra magyar jelölteket vezethetett oda, hogy nem lesz magyar párt az új pozsonyi törvényhozásban - mondta az InfoRádióban a szombati választások eredményére reagálva Kollai István, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

A szombati szlovákiai választások eredményeképp biztosan elesik a kormányzás lehetőségétől a Robert Fico exminiszterelnök által vezetett Smer, vele szemben határozta meg magát a legtöbb ellenzéki párt, akik együtt győzelmet arattak - mondta el az InfoRádióban Kollai István, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

"Az OL'aNo, amely ugye most megnyerte a választást, már bejelentette, hogy az Egy Család Vagyunk párttal megkezdi a koalíciós tárgyalásokat, őket mindenképpen szeretnék bevonni, ők végeztek a harmadik helyen. És szinte biztos, hogy az Emberekért pártot, a volt köztársasági elnök formációját is be szeretnék vonni még, valamint a Szabadság és Szolidaritás libertariánus pártot is" - mutatott rá Kollai István.

A 150 tagú törvényhozásban ez így kényelmes többséget jelentene a kormánynak, de "pont nem" alkotmányozó többséget.

"Azért érdekes, hogy Igor Matovic azt mondja, kétharmadot szeretne, mert így nem lenne meg. Vannak azért törvények, amelyeket 60 százalékkal is lehet módosítani, mindenesetre az a legvalószínűbb, hogy négypárti koalíciót lehet létrehozni a négy legkomolyabb ellenzéki pártból, akikről azt lehet elmondani kis túlzással, hogy egyfajta demokratikus ellenzéket alkotnak, mert még ugye bejutott egy neofasiszta párt, de velük nyilván nem akarnak koalíciót" - tette hozzá.

A koalíciós tárgyalások azért nem fognak olyan könnyen menni, mert a résztvevők között elég komoly ellentétek vannak, és a "demokratikus ellenzék" elnevezés is kicsit túlzó a szakértő szerint, mivel sok populista elem vonult fel a kampányban és az érintett pártok politikájában.

A magyar pártok kihullottak a pozsonyi törvényhozásból, támogatásuk választásról választásra csökkent is. Hogy ennek az-e az oka, hogy két magyar párt volt, Kollai István azt mondta:

"Igen. Emiatt indult el a folyamat.

Amikor egy párt volt, a szavazók fegyelmezetten leszavaztak rá.

Azt kell tudni, hogy a szavazó tud karikázni jelölteket, tehát mindenki preferenciaszavazatot adhat le, hogy a párton belül ki a szimpatikusabb, inkább a konzervatív vagy inkább a liberális. És ez nagyon jól feloldott egy belső feszültséget az egységes listán belül. Amióta viszont két párt van, egymást hiteltelenítik, miközben a saját agendát nem sikerült jól felépíteni. A magyar szavazók jó része inkább otthon maradt, a sárdobálásban nem akart részt venni, illetve sokan elkezdtek szlovák pártokra szavazni. Nagyon nem lesz egyszerű újra összerakni az egységet, sőt talán már nem is lehet" - vélekedett Kollai István.

A szlovák pártok magyar támogatása mögött szerinte az rejlik, hogy

a szlovák pártok elkezdtek magyar politikusokat feltenni a listájukra.

"Grendel Lajos Kossuth-díjas magyar író fia, Grendel Gábor is a most győztes párt listáján van, ő egyedül több preferenciaszavazatot kapott, mint a legjobban szereplő magyar párt. Másrészt a szlovákiai magyar közösségben nem tiszta az az irány, amit képviselni érdemes" - fogalmazott a Corvinus Egyetem tanára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szlovákiai választás - Kollai István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást