Nyitókép: Hegedüs Róbert

A Sándor-palota átadja a kegyelmi ügy iratait a kormánynak

Infostart / MTI
2026. május 19. 11:45
Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala. A Sándor-palota erről kedden közleményben tájékoztatott.

A Sándor-palota tudatta: együttműködnek a K. Endre ügyében született iratok nyilvánosságra hozatalában a kormánnyal, és hivatalos megkeresés esetén átadják a rendelkezésre álló dokumentumokat a kabinet képviselőjének.

Magyar Péter miniszterelnök hétfői és keddi sajtótájékoztatóján is sürgette, hogy Sulyok Tamás államfő hozza nyilvánosságra a kegyelmi ügy iratait.

Keddi tájékoztatóján a miniszterelnök a kegyelmi ügy igazságügyi minisztériumi paksamétájátt a személyiségi jogok figyelembe vételével, rengeteg helyen satírozva hozta nyilvánosságra, konzultálva Görög Márta szakminiszterrel. A tájékoztatón Magyar Péter élesíttette is azt a honlapot is, amelyen a dokumentum elérhető a kegyelmi üggyel kapcsolatban. Ugyanakkor védte volt feleségét, a kegyelmi ügy kirobbanása után lemondott és a közéletből is távozott Varga Juditot, mondván, igazságügyi miniszterként negatív előjellel látta el a kegyelmi kérvényt Novák Katalin szintén az ügybe belebukott államfő felé, aki ennek ellenére mégis kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon pedofilbűnsegédletért elítélt igazgatóhelyettesének, akinek a büntetéséből már igen kevés idő volt hátra, de aki a pozitívan elbírált kegyelmi kérvény után ismét elvi lehetőséget kapott arra, hogy gyerekek között dolgozhasson.