Nyitókép: police.hu

Gázolás az Árpád hídon: részletekkel állt elő a rendőrség

Infostart
2023. július 4. 13:21
Az idén már tíz közlekedésrendészeti akciót tartott a BRFK az illegális gyorsulási versenyek miatt. A szombat éjszakai baleset ügyében ugyanakkor még nincs gyanúsított sem.

Az InfoRádióban nyilatkozó Karácsony Gergely az Árpád hídon történt halálos baleset kapcsán egyértelműen a rendőrséget tette felelőssé azért, hogy a főváros útjain rendszeresek az illegális gyorsulási versenyek, szerinte ezt mutatja az is, hogy a balesetet okozó sofőr autójának rendszáma RACE 001 volt. A főpolgármester nem érti, hogy miért nem helyez ki a veszélyeztetett útszakaszokra kamerákat a rendőrség, és miért nem tartatja be a közlekedési szabályokat, szerinte a rendőrség feladata lenne, hogy ebben érdemben változás legyen.

Megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, mit tud tenni a rendőrség a hasonló esetek elkerülése érdekében, és a BRFK kommunikációs osztálya azt közölte, hogy rendszeresen tartanak általános közlekedésrendészeti ellenőrzéseket, valamint külön célellenőrzéseket a többi közlekedőre veszélyt jelentő járművezetők – így a gyorshajtók és az ittas vezetők – kiszűrésére. Az ellenőrzésekhez már civil jellegű járműveket és kamerás drónokat is igénybe vesznek, és mozgó járművekből is ellenőriznek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az illegális gyorsulási versenyek megakadályozására, a gyülekezési helyek, valamint azon hosszú, egyenes útszakaszok ellenőrzésére, ahol ilyen versenyek előfordulnak:

  • a Váci úton
  • a Szentendrei úton
  • az Óceánárok utcán
  • a Hungária és Könyves Kálmán körúton
  • az Üllői úton
  • a Soroksári úton
  • a Nagytétényi úton
  • a Szentmihályi úton
  • az Andrássy úton
  • a Bajcsy-Zsilinszky úton
  • a 6-os számú főúton

A BRFK 2022-ben 40, 2023-ban 10 ilyen közlekedésrendészeti akciót tartott, és közlése szerint a jövőben is kiemelt feladatként kezeli a gyorshajtások és az illegális gyorsulási versenyek elleni fellépést, és a jövőben is rendszeresen rendel el komplex közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Arra is emlékeztettek, hogy a BRFK 2022 októberében négy, úgynevezett traffibox kihelyezését kezdeményezte a fővárosi önkormányzatnál. A helyszínek kiválasztásában a korábbi személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek számát és súlyosságát vették figyelembe: két fix sebességmérő készüléket terveznek a repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra, egyet-egyet pedig a XXI. kerületi Weiss Manfréd útra és a 6-os számú főút XXII. kerületi szakaszára. A megállapodás szerint a sebességmérő eszközöket és a szükséges szoftvert a BRFK biztosította, míg a telepítéshez szükséges talapzatok kiépítését és az áramellátást a fővárosi önkormányzat vállalta.